back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton két mondattal leírta a Mercedes idei évét az ausztráliai kiesése után

Hamilton két mondattal leírta a Mercedes idei évét az ausztráliai kiesése után

-

Lewis Hamilton nyugodt stílusban, mosolyogva nyilatkozott az ausztráliai kiesése után, szavaiból pedig az érződött, hogy mintha elengedte volna ezt a szezont.

Miután zsinórban ötödször kapott ki időmérőn a csapattársától, Lewis Hamilton az Ausztrál Nagydíjon sem tudott javítani, ám ezúttal a technika ördöge babrált ki vele. Ám amíg ment alatta a W15-ös, a hétszeres világbajnoknak addig is azzal kellett szembesülnie, hogy a Red Bull-lal például képtelen felvenni a kesztyűt.

„A semmiből jött, a másodperc tört része alatt” – nyilatkozta a Sky Sports-nak a verseny végét jelentő motorhibáról, majd amikor Sergio Pérez Red Bulljára tett, „Jézus, ez a kocsi gyors” megjegyzéséről és arról kérdezték, hogy mekkora a különbség a két autó között, így folytatta: „Nagy a különbség, szerintem egy másodperccel gyorsabbak, vagy valahol ekörül. Új gumikon volt, de ahogy elhúzott az egyenesben, úgy voltam vele, hogy »Ugyanaz van, mint tavaly.«”

Lewis Hamilton, Mercedes, Ausztrál Nagydíj
Fotó: LAT Images/Mercedes

Az F1 TV riportere arról érdeklődött a 39 esztendős veteránnál, hogy legalább addig tudott-e valami hasznosat tanulni, amíg ment, mire Hamilton elmondta, hogy nem igazán. „Semmi olyat nem tanultam, amit ne tudtam volna korábban. Most nem voltunk borzasztóak a gyors kanyarokban, viszont küszködtünk a lassúakban, míg az előző versenyhétvégén pont fordítva volt. Igazi szenvedés volt ez a hétvége.”

Hogy a következő is az lesz-e Szuzukában, arra Hamilton szavai alapján minden esély megvan, sőt, a hétszeres világbajnok már kicsit az idei évet is elkezdte leírni. „Hogy min változtathatunk Szuzukára? Semmin. Valószínűleg küszködni fogunk a következő néhány versenyen. Nehéz szezon lesz” – szögezte le.