back to top
KezdőlapFormula 1Räikkönen és Massa ferraris éveiben volt legutóbb olyan egy F1-es futam, mint...

Räikkönen és Massa ferraris éveiben volt legutóbb olyan egy F1-es futam, mint most

-

Max Verstappen kiesésével megidéződött a régi Ferrari-McLaren-uralom, Carlos Sainz Gerhard Berger hőstettét idézte meg, Lando Norris pedig lassan választhat, hogy Jean Alesi vagy Nick Heidfeld sorsát kéri-e magának osztályrészül. Az Ausztrál Nagydíj bővelkedett statisztikai különlegességekben.

Ritka kiesések

Max Verstappen két év után, a 2022-es Ausztrál Nagydíj óta először volt kénytelen feladni egy F1-es futamot. Zsinórban 43 versenyen ért célba a két évvel ezelőtti Emilia-romagnai Nagydíj óta, ezzel azonban csak a második helyen áll a vonatkozó rekordlistán, nem érte ugyanis utol Lewis Hamilton 48-as sorozatát, amit a Mercedes pilótája a 2018-as Brit Nagydíj és a 2020-as Bahreini Nagydíj között jegyzett. Sőt, Hamilton akkor azért nem érhetett célba a soron következő Szahíri Nagydíjon, mert vírusfertőzés miatt kihagyta azt, enélkül ugyanis 62 futamos a saját befejezett versenyeinek sorozata, aminek csak 2021-ben Monzában a Verstappennel való ütközés vetett véget.

Fékhibája azt is eredményezte, hogy miután Verstappen 18 egymás utáni pole-pozícióját győzelemre tudta váltani, most ez a sorozat is megszakadt. Legutóbb a 2022-es Osztrák Nagydíjon nem nyert a holland a pole-ból, akkor legyőzte őt Charles Leclerc.

Kettős kiesést jegyzett a Mercedes. A csapatnak ezzel 62 futamon át tartó pontszerző sorozata szakadt meg. Legutóbb a 2021-es Azerbajdzsáni Nagydíjon nem értek célba egy autóval sem a legjobb tíz között, olyan viszont, hogy egyikük sem érte el a kockás zászlót, a 2018-as Osztrák Nagydíj óta nem történt.

Russell Mercedes Ausztrál
Fotó: Mercedes

Norris utolsó esélye, hogy megszabaduljon a rekordtól

Hosszú ideje haladt már Lando Norris a győzelem nélküli legtöbb dobogós helyezés rekordja felé, amit a melbourne-i harmadik hellyel immár át is vett Nick Heidfeldtől. A brit hétszer volt már második és hétszer harmadik, de a dobogó legfelső foka továbbra is hiányzik számára.

Voltak azonban versenyzők már nála is rosszabb helyzetben. Négyen is, hiszen 1978-ban Patrick Depailler, 1995-ben Jean Alesi, 1997-ben Mika Häkkinen és 1998-ban Eddie Irvine egyaránt tartották már ezt a rekordot 15 győzelem nélküli dobogóval is. Ezt követően azonban már mind a négyen futamot nyerek, így leiratkoztak a listáról.

Ezt még Norris is megteheti, ám ha előtte szerez még legalább egy második vagy harmadik helyet, akkor már biztos, hogy valamelyik rekordnak egyedül vagy osztva ő lesz a tulajdonosa: vagy a győzelem nélküli legtöbb dobogóé, vagy az első győzelem előtti legtöbb dobogóé.

Fotó: McLaren

Mint a régi időkben

Még mindig a Ferrari és a McLaren a Forma-1 történetének két legsikeresebb csapata, noha annak már jó hosszú ideje, hogy ők számítottak volna a mezőny aktuális legjobb két csapatának. Most viszont felderengett egy régi emlék: azzal, hogy Sainz, Leclerc, Norris és Piastri érték el először a kockás zászlót, a 2007-es Belga Nagydíj óta először zárt az első négy helyen a két Ferrari és a két McLaren egy futamot: akkor Kimi Raikkönen, Felipe Massa, Fernando Alonso és Lewis Hamilton voltak a versenyzők.

A Ferrari legutóbb 2004-ben szerzett kettős győzelmet Melbourne-ben. A számok mellettük szólnak, mert eddig ha egy csapat kettős sikerrel zárta az Ausztrál Nagydíjat, akkor a szezon végén az egyéni és a konstruktőri tabellán is bajnok lett. A Red Bull tempóját látva azért idén mégis bátor lenne rájuk fogadni, dacára annak, hogy négy ponttal megközelítették őket mindkét tabellán.

Kihagyás után győzelem

Carlos Sainz ritka tettet vitt véghez azáltal, hogy vakbélműtétjéből győzelemmel tért vissza. A legutóbbi olyan versenyző ugyanis, aki úgy nyert meg egy futamot, hogy az azt megelőzőn nem állt rajthoz, Gerhard Berger volt 1997-ben. Az osztrák akkor orrműtét miatt három versenyt kihagyott, majd a Német Nagydíjon győzelemmel tért vissza a Benettonnal.

A Forma-1 történetének további, Sainzéhoz és Bergeréhez hasonló eseteit hétvégi cikkünkben részletesen is bemutatjuk.