back to top
KezdőlapFormula 1Válságban az F1-es közeg egyik legnépszerűbb tagjának házassága

Válságban az F1-es közeg egyik legnépszerűbb tagjának házassága

-

A válás felé sodródhat az F1 ismert és elismert kommentátorának házassága.

Martin Brundle 158 F1-es nagydíjon vett részt és kilencszer állt a dobogón, 1997 óta pedig a brit közvetítés szakkommentátoraként van jelen a sportágban. Aktív pilótaként versenyre kelt a legjobbakkal is, 1983-ban a brit F3-ban például szoros csatában kapott ki Ayrton Sennától az összetettben, 1992-ben pedig a Benettonnál többek között úgy segítette első győzelméhez akkori csapattársát, Michael Schumachert, hogy előtte haladt, és a német az ő romló állapotú hátsó gumijait figyelve jött rá, hogy érdemes száraz pályás abroncsra váltani a száradó aszfalton.

Nejével még a főiskolán ismerték meg egymást, az 1980-as években házasodtak össze, és  Norfolkban élnek. De nem biztos, hogy jelenleg együtt, mert többen jelezték, hogy a kapcsolatuk nehéz időszakot él, és akár válással is végződhet.

Brundle felesége a Sun-nak azt mondta, férjével „külön töltünk egy kis időt, de házasok vagyunk és együtt maradunk.” A lapnak nyilatkozó másik forrás szerint „Martin és Liz kapcsolata rögös úton megy keresztül. Martin sokat volt távol mostanában, a felesége alig látta, nem alakulnak jól a dolgaik.”

Liz egy korábbi BBC-interjúban azt mondta férje F1-es karrierjéről, „nem volt választása, mert aki autóversenyző akar lenni, az úgyis az lesz, nem lehet megállítani őket ebben.” Hozzátette viszont, hogy ő is beleszeretett a sportágba, és csak Ayrton Senna halála után próbálta meg rábeszélni a férjét arra, hogy fejezze be az autóversenyzést.

A párnak két gyermeke van, akik a 30-as éveikben járnak, és a fiuk, Alex nemcsak az autóversenyzésben lépett édesapja nyomdokaiba, hanem a kommentátorfülkében is, hiszen az F1 TV adásaiban rendszeresen hallhatjuk őt.

Verstappen tényleg semmit nem változott, vagy csak minden szakértőből előbújt a szurkoló?