back to top
KezdőlapFormula 1Győzött a frusztráció – Norris már nagyon másképp látja a Verstappen elleni...

Győzött a frusztráció – Norris már nagyon másképp látja a Verstappen elleni ausztriai csatáját

-

Gyökeres fordulatot vett Lando Norris hozzáállása Max Verstappen Osztrák Nagydíjon bemutatott manővereihez ahhoz képest, amilyen közvetlenül a múlt vasárnapi futam után volt. A McLaren pilótája és a háromszoros világbajnok most már szinte mindenben egyetért, noha Norris szerint egy dolgot szigorúbban kellene elbírálnia a felügyelőknek.

Max Verstappen és Lando Norris ausztriai ütközése a két pilóta barátságának végét is jelenthette volna, hiszen a McLaren versenyzője a múlt heti futam után az olasz Sky-nak kijelentette, hogy amennyiben a holland nem ismeri be, hogy hibázott, a barátságuknak lőttek. Ám mint az a hétvégi Brit Nagydíj csütörtöki sajtónapján kiderült, a Verstappent „vakmerőnek”, „hülyének” és „kétségbeesettnek” tituláló Norris szavait nagyrészt a frusztráció szülte, és Silverstone-ban már egészen más hangot ütött meg.

Verstappen nem fog megváltozni, Norrisnak meg kell tanulnia, hogyan harcoljon vele

„Őszintén úgy gondolom, hogy [Verstappennek] nem kellett bocsánatot kérnie. Néhány dolog, amit a verseny után mondtam, leginkább a frusztráltságomból fakadt. Rengeteg ilyenkor az emberben az adrenalin és túláradnak az érzelmek, ezért valószínűleg mondtam néhány dolgot, amit nem gondoltam úgy, különösen a rákövetkező héten. Eléggé szánalmas baleset volt abból a szempontból, hogy mindkettőnk versenyének véget vetett, és nyilván nem volt komoly kontakt. Alighanem a lehető legkisebb összeérés volt, ami megtörténhet, de borzasztó következményekkel mindkettőnkre nézve, és különösen az én esetemben. Összességében jó verseny volt, időnként közel a határhoz, de beszéltünk róla, és mindketten örömmel vágunk neki ismét a versenyzésnek” – idézi Norrist az Autosport.

Verstappen a Sky Sports-nak elárulta, hogy már a futam utáni hétfőn tisztázták a történteket, és hogy Norris volt az, aki először kezdeményezett. „Ezért is mondtam azt a verseny után, hogy nincs értelme ott és akkor megbeszélni a történteket. Ilyenkor mindenki felfokozott érzelmi állapotban van meg ilyenek. Másnap elég korán felébredtem, mert beszélni akartam Landóval, de ő már írt nekem hétfőn reggel. Másnap az érzelmeid már csillapodtak. Ezt nagyon tisztelem benne. Remek barátok vagyunk, nagyon kedves fickó. Természetesen én is nagyon dühös és csalódott voltam amiatt, hogy összeértünk, mert bár a pályán természetesen keményen versenyeztek, barátként nagyon csalódott vagy, hogy ilyesmi történt” – mondta a háromszoros világbajnok.

Az ütközés:

Azzal kapcsolatban, hogy a hétvégén ismét kifütyülheti-e a brit közönség, a Red Bull klasszisa közölte, nem is érdekelhetné kevésbé mások véleménye, és csak az a fontos, hogy jól kijöjjön Norrisszal, akivel tehát mindent tisztáztak. Azt is, hogy nemcsak Norris, hanem Verstappen is vádolt, hiszen a rádióban közölte, hogy barátja folyton bevetődik vagy az egyik, vagy a másik oldalról, és nem érti, ilyenkor mit kellene tennie.

„99%-ban mindenben egyetértünk, ami szerintem már alapból elég sok – árulta el Verstappen. – Mindig is azt mondtam Landónak, hogy bármelyik oldalról is támad, bízhat bennem, hogy nem azért vagyok ott, hogy kiüssem őt a versenyből. Ez pedig fordítva is ugyanígy van, mert erről is beszéltünk. Amikor valaki kívül vagy belül bevetődik, természetes az emberi reakció. Én úgy éreztem, hogy semmivel sem léptem át túlságosan a határt abból, amit csináltam. Természetesen akárcsak az autótervezésben, az ember itt is igyekszik feszegetni a határokat. Itt-ott találhat szürke zónát az autótervezésben, és versenyezni is így versenyez, máskülönben sosem lesz toppilóta, soha nem lesz sikeres az életben.”

Verstappen úgy látja, Norris heves reakcióját részben az szülte, hogy eddig csupán egyszer nyert versenyt, ezért nagyon akarja az újabb győzelmet. „A személyiségedtől függ. Természetesen tudom, hogy nagyszerű srác, igazán kedves fickó, aki imádja a Forma–1-et és a versenyzést, és természetesen nagyon szenvedélyes ez iránt a verseny után. Azt is látni kell, hogy ő a második győzelméért küzd, én pedig a 62.-ért, így az érzelmeink kicsit mások. Ezt tudom, mert emlékszem, milyen volt az első győzelmeimért küzdeni az F1-ben. De ez rendben van, ezért is mondtam a verseny után, hogy hagyjuk kicsit lehiggadni a dolgokat, és másnap beszéljünk.”

„Természetesen visszanéztük az ütközést, ami egy olyan kis buta összeérés volt, aminek mindkettőnkre nézve komoly következménye lett. Landóra nézve egy kicsit még komolyabb amiatt, ahogyan a defektje alakult. De mi szeretünk keményen versenyezni, sok éven át csináltuk ezt, nem csak a Forma–1-ben, hanem az online versenyeken is, amelyeken rengeteget szórakoztunk együtt. Ezeknek a dolgoknak pedig folytatódnia kell, mert mi ezt szeretjük csinálni, és szerintem ez a Forma–1-nek is nagyszerű.”

Van azonban egy dolog, amit Norris szerint a felügyelőknek szigorúbban kell figyelniük. Ez természetesen nem más, mint a fékezés alatti irányváltás, ami Verstappen előszeretettel alkalmazott trükkje, és Ausztriában is bevetette.

Lando Norris, Max Verstappen, McLaren, Red Bull
Nem akarják tönkretenni a barátságukat / Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

„Ez nehéz kérdés. Max nem akar ütközni, nem akarja tönkretenni a saját versenyét és a saját esélyeit. Különböző dolgokat kell némileg másképp csinálnom, de végső soron nem hiszem, hogy ő túl sokat változtatna, és nem gondolom, hogy nekem sokat kell változtatnom. Egyértelműen elkerülhettük volna az ütközést, mert én is használhattam volna jobban a kerékvetőt, és biztos vagyok benne, hogy mindkettőnk részéről vannak dolgok, amiket jobban, kicsit másképp akartunk csinálni. De az egészet nézve szerintem a legnehezebb elkerülni egy balesetet akkor, amikor valaki féktáv alatt változtat irányt. Nagyon könnyen származhat baleset az ilyesmiből, és nagyon óvatosnak kell lennünk ezzel. A felügyelőknek tisztában kell lenniük azzal a jövőre nézve, hogy valami könnyen balul üthet ki. Egy bizonyos pontig védekezel, agresszív vagy, és ez rendben is van. De eljön egy pont, ahol van egy határ, ezt pedig némileg jobban meg kell határozni” – szögezte le Norris.