back to top
KezdőlapFormula 1Váratlan pilótaigazolás lehet Binotto egyik nagy húzása az Audinál

Váratlan pilótaigazolás lehet Binotto egyik nagy húzása az Audinál

-

Az Audi építkező F1-es projektjénél történt vezetőváltás a pilótaválasztási filozófiában is új irányt hozhat, hiszen tapasztalt versenyzők után most egy újonc neve is bekerült a kalapba.

Az Audi a 2026-tól érkező saját Forma-1-es csapatának szervezésében a kezdetek óta azon elképzelését kommunikálta, hogy két tapasztalt pilótával szeretne beszállni a sportba, akik segítenek az iránymutatásban a kezdeti években. Ennek jegyében már a jövő évre megszerezték Nico Hülkenberget, a másik ülésre azonban lecsúsztak Carlos Sainzról, és így Valtteri Bottas maradása tűnt a legvalószínűbbnek.

A formu1a.uno információi szerint azonban az augusztus 1-jétől az Audi F1-es projektjénél munkába álló új vezető műveleti és technikai igazgató, Mattia Binotto érkezése új spektrumokat nyitott meg a pilótaválasztási szempontokban is, hiszen immár egy fiatal versenyző szerepel a lista élén.

A brazil Gabriel Bortoleto a kiszemelt, aki tavaly első nekifutásra megnyerte a Forma-3-as bajnoki címet, idén pedig jelenleg a Forma-2 tabelláján áll a második helyen, vagyis 19 évesen mutatja a gyors alkalmazkodás és a kiegyensúlyozottság jeleit, amelyek fontos szempontok minden F1-es csapatnál a pilótaválasztáskor.

Fotó: McLaren

Bortoleto azonban a McLaren juniorprogramjának tagja, így az Audinak először mindenképpen a wokingi istállóval kell megállapodnia a brazil pilóta elérhetőségéről – amit könnyíthet, hogy Zak Brownék a következő években aligha tudnának számára ülést biztosítani, mivel legalább 2026 végéig magukhoz kötötték Lando Norrist és Oscar Piastrit.

Ha összejönne Bortoleto debütálása, ő lenne az első brazil F1-es versenyző Pietro Fittipaldi 2020 végi beugrása óta, és az első teljes szezonra szerződtetett Felipe Massa 2017-es búcsúéve óta.

Amíg nincs végleges döntés, addig viszont hosszú marad az Audi jelöltlistája, amin a Sauber jelenlegi pilótái mellett Mick Schumacher is szerepel, de a mezőnyből év végén potenciálisan kiszoruló Red Bull-kötődésű pilóták vagy Kevin Magnussen számára is mentsvár lehetne a nagy ambíciókkal érkező, de rövid távon valószínűleg még a mezőny második felében maradó hinwili istálló.

Az Audi a napokban egy másik kulcsemberrel erősítette szakembergárdáját, a Red Bulltól távozó Jonathan Wheatley lesz az istálló napi szintű működését irányító csapatfőnök.

Az Audi a szakadék felé száguld az F1-es berendezkedésével?