back to top
KezdőlapFormula 1Hiába a győzködés, elválnak Hamilton és legnagyobb szövetségesének útjai

Hiába a győzködés, elválnak Hamilton és legnagyobb szövetségesének útjai

-

Lewis Hamilton az idei Abu-dzabi Nagydíj után búcsút int annak a csapatnak, amellyel hat világbajnoki címet nyerve a Forma–1 történetének legeredményesebb pilótájává vált, hogy új kihívás után nézve csatlakozzon a Ferrarihoz. Ám a jelek szerint ezt barátja, kollégája, pártfogója és legnagyobb szövetségese nélkül kell megtegye.

Természetesen a Mercedes sztárjával annak 2013-as Brackley-be igazolása óta versenymérnökként együtt dolgozó Peter Bonningtonról van szó, akivel kapcsolatban már Hamilton átigazolásának év eleji bejelentésekor felmerült, hogy vajon követi-e a hétszeres világbajnokot Maranellóba. „Ezt a párbeszédet mindannyiunknak le kell folytatnia az elkövetkező hónapok során. Amikor beszéltem Bonóval a bejelentésről, azt kérdezte, »Április elseje van?«. Ezt meg kell vitatnunk a jövőben” – mondta Wolff Hamilton bejelentése után.

Úgy tűnik, hogy azóta lezajlottak ezek a beszélgetések, a formua1a.uno ugyanis úgy tudja, hogy Bonnington a maradás mellett döntött, noha Hamilton szerette volna, hogy vele tartson. Ennek oka pedig nem más, mint Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 17 esztendős szupertehetsége, akit sajtóhírek szerint az Olasz Nagydíjon jelentenek be Hamilton utódjaként, és akinek a versenymérnöke 2025-től Bonnington lesz.

Lewis Hamilton, Peter Bonnington, Mercedes, Magyar Nagydíj
Hamilton és Bonnington az idei Magyar Nagydíjon / Fotó: Steve Etherington / Mercedes

„Az olasz pilóta egyre meggyőzőbb a teszteken, még az olyan mérnökök, mint James Allison is kijelentették ezt néhány hete. Közéjük tartozik Peter Bonnington, Lewis Hamilton versenymérnöke is, akit nagyon lenyűgöznek a fiatal olasz képességei, és most ő az első számú jelölt arra, hogy a versenymérnöke legyen. A legutóbbi teszten, Spában már dolgoztak együtt. Ez attól is visszatartotta [Bonningtont], hogy megfontolja a Ferrarihoz szerződés lehetőségét Lewis Hamiltonnal, aki a végsőkig próbálta meggyőzni őt arról, hogy tartson vele Maranellóba” – írja a formu1a.uno.

Amennyiben így lesz, az F1 történetének leghosszabb és legsikeresebb pilóta-versenymérnök kapcsolata ér véget az idén.

A Mercedes beugró csapatfőnöke is megy Hamiltonnal a Ferrarihoz