back to top
KezdőlapFormula 1Komoly dilemmával nézhet szembe a McLaren az Olasz Nagydíjon

Komoly dilemmával nézhet szembe a McLaren az Olasz Nagydíjon

-

Az Olasz Nagydíj időmérő edzésének megnyerése után természetesen rögtön felvetődött a kérdés, hogy amennyiben szükséges, a McLaren alkalmaz-e csapatutasítást a versenyen.

Zak Brown ügyvezető szavaival élve „luxusproblémával” szembesülhet a McLaren az Olasz Nagydíjon, miután az időmérőn az első két helyen végzett. A pole-t megszerző Lando Norris ugyanis vasárnap jelentősen faraghat 70 pontos hátrányán a csupán a 7. rajtkockából induló Max Verstappennel szemben, ám ehhez értelemszerűen az lenne a legideálisabb, ha nyerne. Ezért aztán joggal vetődik fel a kérdés, hogy Oscar Piastrit Norris segítésére kérik-e a wokingiak, vagy miként eddig, továbbra is hagyják versenyezni a pilótáikat.

„Nem volt elég, amit érzésem szerint sokszor kellett már mondanom az idén, de a csapattól igazán jó erőfeszítés volt ez – értékelt a pole-ról 0,109 másodperccel lemaradó ausztrál, akinek szavain az érződött, hogy a győzelemért akar harcolni vasárnap. – Nem volt garancia az első sor kibérelésére, úgyhogy csodálatos, hogy sikerült. Másodikként rajtolni nem mindig a legrosszabb, úgyhogy várjuk ki, mit csinálnak a gumik. Ilyen szoros mezőnnyel izgalmas verseny lesz.”

Zak Brown, a McLaren Racing ügyvezető igazgatója a Sky Sports-nak méltatta a versenyzőit, majd természetesen az esetlege csapatutasítás kérdését sem kerülhette ki. „Lando és Oscar lenyűgöző teljesítményt nyújtott. Gyors autót adtunk nekik, ők pedig elvégezték a munkát. Gondoltuk, hogy van esélyünk a pole-ra, de ilyen szoros mezőnyben jó néhány autónak lehetett. Holnap nagy csatát fogunk látni. [Norris] mindig is nyugodt srác volt, de amikor már van több pole-od és győzelmed, a dolgok kicsit könnyebbé válnak.”

„[A csapatutasítás kérdését] meg kell beszélnünk Andrea [Stella csapatfőnökkel]. A versenyzők és a konstruktőrök világbajnokságában is versenyben vagyunk, meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok, és mindenre fel fogunk készülni. Oscar nagyon világos volt azzal kapcsolatban, hogy kész támogatni a csapatot, miként Lando is. Zárt ajtók mögött le fogunk ülni beszélni, és majd megosztjuk, hogy mit döntöttünk, amikor megszületik a döntés. Luxusprobléma ez” – fogalmazott az amerikai üzletember.

Norris ugyanakkor előrebocsátotta, hogy nem szeretne csapatsorrendet. „Csodálatos az újabb pole. Hogy megvan az első és második hely, amikor ilyen szoros a mezőny, az meglepő. Fáj ezt mondanom, de a köröm nem volt nagyszerű, viszont nagyon-nagyon boldog vagyok. Nem számítok könnyű futamra, vannak ismeretlenek a gumikkal és a kopással, de már várom – nyilatkozta az autóból kiszállva, majd a Sky Sports-nak reagált a csapatutasítás eshetőségére. – Versenyezni akarok, azért vagyok itt. Mindenről beszéltünk, és mindenre felkészültünk. Ha Oscarnak jobb futama lesz és elém kerül, az valószínűleg azért lesz, mert jobb munkát végzett nálam. Tudjuk, hogy mi a legjobb a csapatnak. Kettős győzelmet akarunk szerezni, aminek az a legjobb módja, ha összedolgozunk.”

Norris és Piastri tehát úgy áll hozzá a versenyhez, hogy nyerjen a jobbik, miközben Brown szavaiból azért érződött, hogy adott esetben előfordulhat csapatutasítás. Ha úgy hozza a helyzet, vajon mi lesz fontosabb a wokingiaknak? A csapategység és Piastri lelki békéje, vagy a világbajnoki cím?

„Dühös vagyok, nagyon dühös” – Hamilton kifakadt