back to top
KezdőlapFormula 1Videón az előzések, melyek miatt vizsgálták Verstappent

Videón az előzések, melyek miatt vizsgálták Verstappent

-

Max Verstappen nem emlékezett egy szabályra, aminek következtében a leintést követő előzései miatt indult vizsgálat ellene az Azeri Nagydíj után. A konstruktőri tabellán a vezetést átvevő McLarennek szintén jelenése van a felügyelők előtt.

Több incidenssel kapcsolatban is vizsgálódni kezdtek a sportfelügyelők a verseny leintése után. Az egyik természetesen Sergio Pérez és Carlos Sainz balesete, akik a futam utolsó előtti körében értek össze, miközben a harmadik helyért harcoltak, s miattuk lépett életbe virtuális biztonsági autós periódus egészen a leintésig.

Szenzációs csatában Piastri kivédekezte Leclerc-t a bakui győzelemért

És a Pérez-baleset vezetett ahhoz a helyzethez, ami miatt csapattársát, az 5. helyen befutó Verstappent is vizsgálják a virtuális biztonsági autós szabály megsértése miatt. A holland ugyanis előzött, miközben a VSC-jelzés még érvényben volt, ám mindez már nem a verseny ideje alatt, hanem a leintést követően történt. Mint a közösségi oldalakon hamar előkerülő videó bemutatja, Verstappen azzal sértett szabályt, hogy a levezető körben elhaladt néhány autó mellett, és intett pilótatársainak – ami teljesen megszokott jelenség ilyenkor, ám a biztonsági figyelmeztetés miatt ezúttal nem volt engedélyezett. Erre viszont a jelek szerint a holland nem emlékezett, és csapata sem hívta fel rá a figyelmét.

Itt a videó arról, ahogy Verstappen megelőz egy McLarent és egy Mercedest:

Ugyanez a vétség miatt kell a felügyelők elé állnia Nico Hülkenbergnek, Pierre Gaslynak és Esteban Oconnak is – közülük viszont senki nem végzett pontszerző helyen.

A győzelmet Oscar Piastri révén megszerző McLarennek ünneplésébe szintén belezavar egy vizsgálat, az FIA közleménye szerint a csapatnak egy bokszutcai vétség miatt kell felelnie – a dokumentum szerint azért, mert a verseny során személyzetük és felszerelésük is tartózkodott a bokszutcai gyors sávban.

FRISSÍTÉS: