back to top
KezdőlapFormula 1Piastri győzelméhez a mérnökének való ellentmondás és Norris segítsége is kellett

Piastri győzelméhez a mérnökének való ellentmondás és Norris segítsége is kellett

-

Az élet átírta a papajaszabályokat a McLarennél: mindazok után, hogy az Azeri Nagydíj előtt a csapat tagjai hosszasan fejtegették, hogyan fogja ezentúl Oscar Piastri Lando Norrist segíteni a bajnokságban, Bakuban a britnek kellett egy fontos feladatot elvégeznie csapattársa győzelme érdekében.

Bár Piastri készen áll, hogy szükség esetén beáldozza saját eredményeit is, hogy Norrist extra pontokhoz juttassa a Max Verstappennel szembeni hátrányának ledolgozása érdekében, Azerbajdzsánban a körülmények úgy hozták, hogy csak Piastrinak volt esélye a győzelemre, és bár a két McLaren-pilóta nem találkozott a pályán, Norris így is pozitív hatást tudott kifejteni csapattársa versenyére.

A brit a balszerencsés időmérő után csak a 15. helyről rajtolt, kemény gumikon pedig hosszú első etappal kalkulált. Piastri ehhez képest a második pozícióból indult, és ott is haladt, amikor megkezdődött a bokszkiállások sora. A harmadik helyen álló Sergio Pérez a 13. körben hajtott ki kerékcserére, Piastrit azonban csak két körrel később akarta kihívni a McLaren, így viszont fennállt annak a veszélye, hogy a friss gumikon tempósan haladó Pérez már elé kerül, amikor az ausztrál kiérkezik a bokszutcából. A McLaren ekkor arra kérte a kemény keverékein éppen Pérez előtt köröző Norrist, hogy lehetőleg tempóvesztés nélkül, de tartsa maga mögött a Red Bullt, amit egy körön keresztül meg is tett. Piastri végül közvetlenül Pérez előtt érkezett ki a bokszból, a McLarennél pedig úgy kalkulálnak, Norris segítsége nélkül ez nem történt volna meg.

Pérez nyerhetett is volna a Red Bull szerint, Verstappen egy rossz döntést kárhoztat

„Csak a gumijaimat kellett hűtenem, nem tartottam fel!” – mondta egy kaján mosollyal az igazságot leplezni különösebben nem akaró Norris a futam után. Bár a brit a McLaren terveihez képest ellentétes helyzetben találta magát a hétvégén, hiszen neki kellett kisegítenie csapattársát, Andrea Stella szerint a csapat elvei mentén teljesen kézenfekvő, hogy ha a helyzet úgy kívánja, Piastri is megkapja a kedvezményezett bánásmódot.

„Pérez elévágással próbálkozott, és Lando segítsége nélkül Oscar elé tudott volna kerülni, ezesetben pedig a verseny egészen máshogy alakul. Így Oscar győzelméből 50%-ban Lando is kivette a részét, ami mutatja, hogy tényleg csapatként állunk hozzá a versenyzéshez. A hétvége előtt beszéltünk arról, milyen esetekben részesítjük előnyben egyik vagy másik versenyzőt, de minden hétvégét azzal a hozzáállással kezdünk meg, hogy a csapat számára a lehető legjobb eredményt szerezzük, ha pedig az egyik versenyzőnek segítségre van szüksége, a másik megadja ezt neki” – fogalmazott a csapatfőnök.

Piastri győzelméhez azonban nemcsak Norris segédkezése volt elengedhetetlen, hanem az az előzési manőver is, amit a 20. kör kezdetén sikerrel kivitelezett Charles Leclerc ellen a vezetés megszerzéséért. Az ausztrál utólag elmondta, az első etap tapasztalataiból kiindulva mérnöke, Tom Stallard arra figyelmeztette, hogy a friss gumikkal óvatosan bánjon az első körökben, ő azonban erre fittyet hányva megragadta a szerinte többé nem kínálkozó lehetőséget.

Fotó: McLaren

„Egy kicsit sajnáltam a versenymérnököm, mert már az első etap elején is megpróbálkoztam az előzéssel, de akkor ezzel teljesen megfőztem a gumijaimat. Szóval a mérnököm a második alkalommal figyelmeztetett, hogy ne csináljam ugyanezt, de teljesen figyelmen kívül hagytam, és a következő körben megküldtem az autót a belső íven” – fogalmazott a Hungaroring után ismét nyerő Piastri a sajtótájékoztatón.

„Azon a ponton úgy éreztem, hogy teljesen reménytelen lenne csak Charles mögött ülni és azt várni, hogy elhasználódjanak a gumijai. Úgy tűnt, ezzel csak a második helyet biztosítanám be magamnak.”

„Az volt az egyetlen esélyem. Ha ott nem ragadom meg, több olyan lehetőséget szerintem már nem kaptam volna. Elismerés illeti Charles-t, aki hihetetlenül sportszerű volt. Talán azt gondolta, hogy kivitorlázok a bukótérbe, de magamat is kellemesen megleptem azzal, hogy sikerült bevennem a kanyart. Nagy kockázattal járó, nagy elszántságot igénylő manőver volt, de muszáj volt megpróbálnom a győzelem érdekében, mert nem volt olyan nagy kedvem másodikként befutni.”

Leclerc máris látja, hol könnyelműsködte el a győzelmi esélyét