back to top
KezdőlapFormula 1Pérez balesete után kórházba kellett szállítani az apját

Pérez balesete után kórházba kellett szállítani az apját

-

A biztatóan induló verseny rosszul végződött Sergio Pérez számára Bakuban, ütközött Carlos Sainz-cal, de ami még rosszabbul érinthette, hogy az édesapja szívroham előtti állapotba került és kórházba kellett szállítani.

A Heraldo Mexico információi szerint Antonio Pérez vasárnap délelőtt lett rosszul (az időeltolódás miatt Mexikóban még csak délelőtt volt a futam idején), pont a fia balesete után, ájultan találtak rá a fürdőszobában.

Sergio Pérez sajtósai megerősítették, hogy a korábbi képviselőt kórházba szállították, ahol szerencsére már magához tért és azóta javult is az állapota, erről fényképet is közöltek a mexikói oldalon.

A Heraldo Mexico cikke szerint ugyan nem derült ki, hogy Antonio Pérez hazatérhetett-e már, de többeknek feltűnt, hogy a közösségi médiában aktívan tevékenykedik, ezért szerencsére vélhetően egyre jobb az egészsége.

A Red Bull már Newey alatt rossz irányba indult el, és hallgatnia kellett volna Pérezre