back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen is kimondta, amivel az apja korábban megvádolta a Red Bullt

Verstappen is kimondta, amivel az apja korábban megvádolta a Red Bullt

-

Max Verstappen a legutóbbi nagydíjon exkluzív interjúban beszélt az Autosportnak a Red Bull idei gyengélkedéséről és annak okairól. A háromszoros világbajnok úgy véli, a legrosszabbon már túl vannak, és mostanra felfelé ívelő pályára álltak. Egyúttal megerősítette, amit apja nemrég elárult, azaz, hogy ő már akkor is érezte, hogy valami nincs rendben, amikor még fölényesen nyertek.

Az idei szezon elején, Max Verstappen 22 másodperces előnnyel aratott bahreini szezonnyitón aratott győzelme után sokan elkönyvelték, hogy ez az év is hasonló lesz a tavalyihoz, és a Red Bull mindenkit letarolva húzza be mindkét világbajnoki címet. Ehhez képest a konstruktőri pontversenyben már a McLaren vezet, és nem úgy tűnik, hogy vissza lehet majd előzni, az egyéni összetettben pedig versenyről versenyre fogy Verstappen előnye Lando Norrisszal szemben.

„A szezon elején én is meg voltam lepődve, de ha megnézzük, hogy mik voltak a a problémáink, akkor teljes mértékben értem [hogy miért alakult így az év] – mondta Verstappen Szingapúrban. – Egy ponton a rossz irányba mentünk, a többi csapat pedig vagy nem ért még el erre a pontra, vagy kicsit máshogy fejlesztette az autóját. Ezt mindig nehéz megítélni.”

Ugyanakkor már a szezon eleji fölényes győzelmek során is akadtak figyelmeztető jelek, Jos Verstappen, Max apja augusztus végén pedig elárulta, fia a csapaton belül már ekkor jelezte, hogy valami nincs rendben, de mivel ez az eredményekben nem látszott, mintha nem vették volna komolyan a szavait.

Verstappen előre szólt, de a Red Bull nem hallgatott rá

„Már korán felismertem, hogy az érzés nagyon más a tavalyi évhez képest az autó egyensúlyának tekintetében – ismerte most be a címvédő. – Akkor az autónk még sokkal gyorsabb volt, mint a többieké, vagy úgy is mondhatnám, hogy a többiek nem voltak még ilyen jók akkor, így akkor még kompenzálni tudtuk a nehézségeinket. Aztán a következő versenyek során egyre rosszabb és rosszabb lett a helyzet, egy ponton pedig az autónkat nagyon nehézzé vált vezetni, miközben a többiek valódi előrelépést értek el.”

A kevésbé szakavatott szemnek is rögtön szemet szúrt az RB20-as bemutatkozásakor, hogy az egyes területeken jelentősen máshogy néz ki, mint a tavalyi autó, ám Verstappen szerint ennek nincs köze a küszködésükhöz – pláne, hogy Christian Horner azóta elárulta, már a tavalyi Spanyol Nagydíjon rossz irányt vettek a fejlesztésekkel –, mert ennél jóval összetettebb a probléma. „Kívülről szerintem nem lehet megmondani, hogy mi csúszott félre, úgyhogy nem ez a lényeg. Nem az a baj, hogy az autó miként néz ki kívülről – mondta a holland. – Nehezebbnek tűnik a megfejtés, mint azt bárki gondolná. Jelenleg még a McLaren is visszatartja az új padlólemezét, mert nem teljesen biztosak benne. Sokkal érzékenyebb az autó az új fejlesztésekre, mint a korábbi szabályrendszerben.”

Ezzel nemcsak a Red Bull, hanem az összes csapat szenved, főleg a padlólemezt érintő fejlesztések terén, amelyeknél a legnehezebb a szélcsatornában látott nyereségeket realizálni a pályán. „Nehéz beszélni erről a témáról, de bonyolultabb jól eltalálni, mint a régebbi autókkal”– mondta Verstappen, figyelve arra, hogy ne áruljon el érzékeny részleteket.

A Red Bullnak ráadásul egy második világháború után épült matuzsálemmel kell továbbra is boldogulnia, ami Verstappen szerint nem jelent gondot – az elmúlt évek jól tükrözik ezt. „Igaz, hogy viszonylag öreg a szélcsatornánk, de az idei szezonig minden jól működött. Egyes dolgokat csak nehéz megérteni, ezt az összes többi csapat esetében is látni, a McLarent kivéve. Mindegyik csapatnak megvannak a maga gondjai, beleértve azokat is, amelyeknek modern a szélcsatornája. Extrém nehéz finomhangolni a dolgokat, vagy pontosan a megfelelő adatokat kinyerni. Ez már sok mindentől függhet magában a szélcsatornában is, vagy azzal kapcsolatban, hogy milyen a korreláció a pályával” – ecsetelte a címvédő.

A Red Bull hidegháborús matuzsálemmel veri tönkre a mezőnyt, miközben a McLaren új szélcsatornát villantott

Az utóbbi két futamon – bár egyiket sem nyerték meg – azonban már elkezdhette látni a Red Bull azt a bizonyos fényt az alagút végén, hiszen Bakuban az új padlólemezzel Sergio Pérez révén az utolsó előtti körig harcban voltak a győzelemért, Szingapúrban pedig Verstappen azon a pályán lett második, amelyen még a tavalyi rekordévükben is csapnivalóan szerepeltek. „Igen, jobbnak érződött [az autó az új padlólemezzel]. Ez már egy jó lépés volt. Szerintem most már a helyes irányba tartunk, de időbe fog telni. Az ilyesmit nem lehet egy-két hét alatt helyrehozni, de úgy gondolom, a csapat örült annak, amit Bakuban látott” – mondta a holland, aki egyetértett azzal, hogy a Monzában bekövetkezett mélyponton már túl vannak.

„Igen, őszintén így gondolom. Remélhetőleg mostantól előrelépéseket tehetünk” – tekintett a jövőbe.

Pálfordulás történt Verstappen és a Mercedes közeledésében