back to top
KezdőlapFormula 1A Ferrarinak és Hamiltonnak sem jó előjel, amit Toto Wolff nyilatkozott

A Ferrarinak és Hamiltonnak sem jó előjel, amit Toto Wolff nyilatkozott

-

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke sem hiszi, hogy Lewis Hamilton elvesztette volna a sebességét, de ettől még nem túl biztató a hétszeres világbajnokra és a Ferrarira nézve az, amit mondott.

Miután Lewis Hamilton a Katari Nagydíjon ismét kikapott George Russelltől az időmérőn, és már 18-5-re áll ebben az összevetésben – a sprintidőmérőket tekintve 5-1-re maradt alul a teljes szezont nézve –, a pénteki szavaira reagálva kijelentette, biztos benne, hogy még megvan benne az, ami eddig, azaz nem amiatt lassabb egy körön ennyivel George Russellnél, mert már alapvetően nem elég gyors. Hamilton azután mondta ezt, hogy a sprintkvalifikáció után megjegyezte: „többé nem vagyok gyors”.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke az F1 TV-nek reagált minderre, és elmondta, Hamilton szerinte sem veszítette el a sebességét, ugyanakkor rávilágított, hogy nem fekszik neki a mostani Mercedes, és úgy összességében a 2022 óta visszahozott szívóhatású autókkal sincs kibékülve. Ez pedig a legkevésbé sem jó hír a jövőre nézve, hiszen a Ferrarinál is ilyen autót fog vezetni.

Verstappen kiállt a baljóslatú kijelentést tevő Hamilton mellett

„Biztos vagyok benne, hogy ez nem igaz – utalt Wolff arra, hogy Hamilton 40 éves korára lelassult. – Egyszerűen a mostani generációs autó az oka, különösen az, amilyen az autónk most. Ahhoz van köze, hogy mit szeret. Későn fékez, nagy tempót visz be a kanyarba, az autó azonban ezt nem viseli el. Látszik rajta, ahogy elemzi a helyzetet, egyre több időt fordít erre, és próbál több teljesítményt találni. Olyan autót kell adnunk neki, ami passzol hozzá. Nagyon csapatorientált, nem mond semmit, de nem boldog az autóval.”

Mivel Hamilton Mercedesnél töltött idejéből két futam van hátra, nem valószínű, hogy lesz már olyan autója amilyet szeret, viszont legalább versenyen jobban boldogul, amit a Las Vegas-i Nagydíjon a mezőny sűrűjéből elért második helye is mutat. „Lewis a versenyen általában képes fordítani a dolgokon, miként azt múlt héten is láthattuk, amikor egymás után előzte meg a többieket és átvágott a mezőnyön. Meglátjuk, mit hoz a vasárnap, remélhetőleg újabb jó eredményt érhetünk el mindkét autóval” – tekintett előre a magyar idő szerint vasárnap 17 órakor rajtoló Katari Nagydíjra.

Aztán hogy Hamiltonnak a 2025-ös Ferrari mennyire fog feküdni, az majd kiderül, de alkalmazkodásra bizonyára ott is szüksége lesz.

Hamilton akkor sem akart Ferrarit tesztelni az idén, ha engedték volna neki