Sajtóértesülések szerint a Katari Nagydíj volt Esteben Ocon utolsó versenye az Alpine színeiben, a csapat ugyanis afelé hajlik, hogy a szezonzáróra már Jack Doohant ültesse az autójába. A francia pilóta kiesés utáni nyilatkozata is búcsúüzenetként hangzik.
Már hónapokkal ezelőtt eldőlt, hogy Ocon öt év után távozik a Renault gyári csapatától, jövőre pedig már a Haas pilótája lesz. Ősszel aztán az Alpine meg is nevezte az ausztrál Doohant a francia utódjaként, aki újoncként készül csatlakozni a mezőnyhöz.
Ocon viszonya már májusban, a Monacói Nagydíj után megromlott a csapat vezetőségével, és bár azóta Oliver Oakes személyében új csapatfőnök, valamint Flavio Briatore is megérkezett az istállóhoz, a francia az utóbbi hetekben már tett furcsa utalásokat arra, hogy az autója nem ugyanolyan erős, mint csapattársáé, Pierre Gaslyé. Ocon ugyan Interlagosban az esőben remek második helyet szerzett Gasly előtt, ez azonban kivételes eredmény volt tőle és az istállótól, az utóbbi száraz hétvégéken rendre elmaradt a teljesítménye csapattársától.
Katarban Ocon az utolsó helyre kvalifikált (Gasly 11. lett), majd önhibáján kívül az első kanyarban ki is esett, miután Nico Hülkenberg nekiütközött. Ezt követően olyan nyilatkozatot tett a sajtónak, amely búcsúüzenetnek is beillik.
„Szeretném megköszönni a csapatnak a kemény munkát, amit ezen a hétvégén és az egész év során végeztek. A mérnökök és a szerelők akkor is összetartottak, amikor a dolgok nem mentek jól, és ez a legfontosabb. Most előre tekintünk, és meglátjuk, mit tudunk előkészíteni a jövőre nézve” – fogalmazott Ocon, akit a The Race idéz.
A lap szerint a nyilatkozat hangneme nem véletlen, tudomásuk szerint az Alpine-nál valóban felmerült már a futam előtt, hogy egy versennyel előrehozzák a pilótacserét, és már a jövő hétvégi, abu-dzabi szezonzáróra odaadják Ocon autóját Doohannek, ami fontos tapasztalatszerzési lehetőség lenne az ausztrálnak a jövő évre.
A felek egyelőre még semmit nem erősítettek meg ezzel kapcsolatban, de Ocon nyilatkozatai és a csapattal való viszonyának fényében nagyon is benne van a pakliban a csere, amit a The Race nagyon valószínűnek tart. Amikor az F1 hivatalos csatornája a leintés után megkérdezte Oakest, hogy Ocon autóban tartása-e a terv a szezonzáróra, így fogalmazott: „Ez volt a terv. Majd meglátjuk.”
Érdekes módon egy másik csapat és pilóta között is kezd egyre rosszabbá válni a harmónia a szezon végére, Lewis Hamilton a katari verseny végére egészen hitehagyottá vált a hibái miatt rá kiszabott két büntetés, a defekt, és az egész hétvégén látott tempóhiánya miatt, s szeretett volna már a leintés előtt a bokszba hajtani. A Sky Sports kommentátorállásában Hamilton korábbi csapattársa, Jenson Button fogalmazta meg ezzel kapcsolatos félelmeit: „Remélem, nem ez volt Lewis utolsó versenye a Mercedesszel.”
A verseny után az F1 hivatalos csatornájának Hamilton már adott egy megnyugtató üzenetet, úgy fogalmazva, „a jövő hétvégén teszek még egy próbát”.