A készülő F1-es filmhez újabb jeleneteket vettek fel Abu-Dzabiban a szezont követő tesztnap végén.
A kuriózum az, hogy a képzeletbeli Apex GP autói először csatáztak a versenypályán más csapatok autóival, konkrétan egy-egy Ferrarival és Mercedesszel, melyeket Charles Leclerc, illetve George Russell vezetett. A közösségi médiában megjelent felvételek alapján (ezeket a cikkünk végén láthatják) a kvartett szimulált egy rajtot, illetve egy csoportos küzdelmet a hátsó egyenesben.
A jeleneteket a megszokott F1-es versenytempó töredékével rögzítették, nyilván a filmben majd felgyorsítják őket, illetve megoldják (akár ügyes kameraállásokkal, akár mesterséges effektekkel), hogy ne tűnjön fel, hogy a valóságban csak négy autó körözött. A Brad Pitt főszereplésével készülő „F1” című alkotás jövőre kerül a mozikba, és a forgatások hamarosan befejeződnek, nagydíjhétvégén (2025-ben) már nem is pörögnek majd a kamerák. A versenyautókat természetesen nem színészek vezették a komolyabb jelenetekben, hanem profi versenyzők.
Nyilván Hollywoodról beszélünk, ezért a filmben a főszereplők élete nem csak játék és mese, lesz benne például drámai hatású baleset is. Abu-Dzabiban felvettek díjtáadós jeleneteket is, ezeken szintén Leclerc és Russell pezsgőzött a fiktív pilótákkal a dobogón.
It looks like George Russell and Charles Leclerc are blending Hollywood with F1 ! 💥
They filmed a scene for Brad Pitt's Formula 1 movie this evening in Abu Dhabi 🎥
No rest for these stars ! 😅#F1 #AbuDhabiGP #F1test#F1Testing pic.twitter.com/ao9vWo6icw
— F1 Insights (@F1_Insights_) December 10, 2024
🎥Russell et Leclerc en pleine action pour le film de la F1 #F1 pic.twitter.com/CKWosRzMYW
— Mercedes-AMG F1 Fan France🇨🇵 (@MercedesFRteam) December 11, 2024