Némi meglepetésre a Red Bull mindkét F1-es versenyzője a díjazottak között volt a Ruandában tartott FIA gálán, az egyéni bajnok Max Verstappen mellett Sergio Péreznek a közönség szavazta meg az év legszebb előzését.
A mexikói pilóta az elmúlt két évben még a világbajnoki helyezése miatt volt hivatalos az év végi díjátadóra, hiszen 2022-ben harmadik, 2023-ban pedig második helyen zárta a Forma-1-es pontversenyt. Csapattársa idén már zsinórban negyedszer vitte el a bajnoki serleget, Pérez formája azonban ebben az évben fájdalmasan visszaesett, csak nyolcadik lett az összetettben, aminél háromszor még a Force India/Racing Point versenyzőjeként is erősebben zárt karrierje korábbi szakaszában.
A Kigaliban zajló háromórás gálaműsorban azonban mégis volt egy pillanat, amikor a mexikói pilótát hirdették ki győztesnek: övé lett az év előzése a Forma-1-ben. Bár az eredmény már korábban eldőlt, a ceremónián először bemutatták azt a három manővert, amely a szavazás utolsó köréig jutott.
Pérez a sanghaji sprintversenyen egy dupla előzést mutatott be Carlos Sainz és Fernando Alonso ellen, miután az előtte csatázó két spanyol kissé leterelték egymást a pályáról.
That was really an exciting race!
Thanks to all for voting! pic.twitter.com/z5zXOHEZQz— Sergio Pérez (@SChecoPerez) December 13, 2024
Bekerült Oscar Piastri monzai első körös előzése is, amivel csapattársától, Lando Norristól vette át a vezetést. Bár utólag kiderült, ez a manőver a McLaren győzelmébe kerülhetett a versenyen, az előzés szépségét ez nem csökkenti.
Overtake #298:
Oscar Piastri on Lando Norris (2024 Italian Grand Prix) pic.twitter.com/T1Vb4xghhc— OvertakeCentral (@OvertakeCentral) September 3, 2024
Harmadikként pedig Alexander Albon cikcakk-előzésére lehetett szavazni: a Williams pilótája nagyon kicentizte a helyet, amikor Montrealban a hátsó egyenesben, vizes pályán először Daniel Ricciardót balról, majd Esteban Ocont jobbról kerülte meg.
How on earth did @alex_albon do that?! 🤯
A simply incredible double overtake from the Williams driver 🍿#F1 #CanadianGP pic.twitter.com/GZcdZEnWh0
— Formula 1 (@F1) June 9, 2024
Győztesként Pérezt hirdették ki, aki a közönségszavazatok 60%-át szerezte meg – a mexikói azonban nem utazott el a helyszínre, egy még Abu-Dzabiban felvett videóüzenetben köszönte meg a díjat, kiemelve benne Sainz és Alonso közreműködését is.
Bár nézői szavazatok határozták meg a győztest, a nyilvánosságban nem kapott látványos támogatást a győztes megmozdulás. A gálán, még az eredmény kihirdetése előtt a Ferrari WEC-pilótájának, Antonio Fuocónak is kikérték a véleményét a három előzésről, ő Albon akcióját tartotta a legjobbnak. Az is furcsa, hogy az F1 hivatalos oldala által szintén megtartott Év előzése-szavazáson a kilenc jelölt közé sem került be Pérez sanghaji megmozdulása.
A gálán több közönségdíjat is kiosztottak az év legszebb előzésére, hiszen nem vették egy kalap alá a különböző bajnokságokat: a Formula E-ben Sam Birdé lett a díj, aki az alábbi hosszú, külső íves manőverrel előzte meg Mitch Evanst a Sao Paulo ePrix-n – ezzel szerezte meg a McLaren első győzelmét az elektromos szériában.
THIS MOMENT. 🤯
This is one of the greatest overtakes in Formula E history and we will not be told otherwise. #SaoPauloEPrix@SamBirdOfficial 👏 pic.twitter.com/gFENTppncK
— Formula E (@FIAFormulaE) March 16, 2024
Az már csak mellékszál, hogy a McLaren-pilóták, Bird, Norris és Piastri együtt repültek haza Kigaliból, az út során pedig a Bird által megosztott alábbi fotó alapján pókerezhettek. „Kösz a zsét, srácok” – írta a képre a pilóta. A Norris meztelen felső testére tapadt pikk 8-as története sajnos nem ismert.
sam bird hustling the mclaren boys out of their money & also lando’s shirt pic.twitter.com/UlOe7zjJwg
— k ❁ 🍉 (@honey_ricc) December 14, 2024