A Mercedes technikai igazgatója nem akarja megismételni az idei évet, miközben irigykedik és kalapot emel a McLaren előtt, amelynek sikeréből merítve érezné ismét azt, amiben már évek óta nem volt része.
A Mercedes 4 győzelemmel zárta az idei évet, ami 3-mal több mint az azt megelőző két szezonban együttvéve, hiszen George Russell 2022-es brazíliai sikere után a 2014 és 2021 között zsinórban 8 konstruktőri világbajnoki címet nyerő istálló 2023-ban egyetlen futamot sem nyert (jóllehet, a Red Bullon kívül ez csak a Ferrarinak jött össze, és nekik is csak egyszer). Ez egyértelmű előrelépés tavalyhoz képest, ám a brackley-iek továbbra sem tudtak labdába rúgni a vb-címért folytatott csatában, míg a McLaren révbe ért, és 1998 után ismét világbajnok lett.
James Allison, a Mercedes technikai igazgatója ezért is érzi úgy, hogy „az idei évet nem szeretném megismételni”, mert „emocionálisan kemény szezon volt.” A Mercedes által közzétett videóban a szakember elmondta, nem volt jó érzés nézni, hogy más szerzi meg az összetett győzelmet.
„A jó öreg hullámvasútra hasonlított ez a szezon extrém csalódottsággal az év kezdetén, amit feltámadás követett, majd jött egy kis újabb gyengélkedés és még néhány felvillanás. A csapatban uralkodó általános érzés a kihagyott lehetőség érzése. Nem teljesítettünk azon a szinten, amin szerettünk volna, és másokat nézni, amint kiérdemlik és megnyerik a világbajnoki címet, egyáltalán nem szórakoztató. Szóval kemény év volt” – mondta.
Allison természetesen nagyon jól tudja, hogy milyen érzés nyerni, és látva, ahogy ezt mások tapasztalják meg, erősíti benne a vágyat arra, hogy ismét nyerjen. „Szerintem az egyik legjobb dolog a Forma–1-ben, hogy annyira nehéz, hogy nehéz mindent jól csinálni. Vannak azok, akik igazán kiérdemelték a győzelmet, és az ember nem tehet más, mint kalapot emel előttük, mert megérdemlik. Úgyhogy, amikor láttam a mosolyt a mclarenes srácok arcán, azt gondoltam, hogy igen, kiérdemelték ezt, és én tudom, hogy ez milyen érzés, miközben irigylem őket érte. De rászolgáltak. Mindez pedig csak megtölt a vággyal aziránt, hogy átéld újra ugyanezt magadért és a csapatodért.”
A Mercedes jövőre Andrea Kimi Antonellivel és George Russell-lel száll újra harcba a vb-címekért, és ha ebben az évben sem jön nekik össze a siker, akkor úgy zárják a jelenlegi, 2022 óta érvényben levő szabályciklust, hogy egyszer sem értek fel benne a csúcsra.
„Tényleg ennyi volt” – Lewis Hamilton könnyes szemmel távozott végleg a Mercedestől (videó)