A 2024-es F1-es szezon több szabályértelmezési vitát is hozott a csapatok között, a Ferrari csapatfőnöke pedig az egyik ilyet jelölte meg a konstruktőri cím elvesztésének lehetséges okaként.
Ahogy az a szezonokban gyakran előfordul, tavaly is a hajlékony szárnyak jelentették az egyik slágertémát a győzelemért viaskodó csapatok, valamint az FIA között. Két fő ügyet emelhetünk ki, és a Ferrari mindkettőn veszíthetett.
Az egyik a McLaren mini-DRS-ének ügye, amit az Azeri Nagydíj után kellett leszerelnie autójáról a csapatnak, éppen azután, hogy Oscar Piastri egy bevállalós előzéssel legyőzte Charles Leclerc-t a futam első helyéért.
Megszólalt a Ferrari-rajongó, aki lebuktatta a McLarent és beleavatkozott az F1-es szezonba
Vasseur azonban nagyobb veszteséget lát a másik ügyben: a McLaren és a Mercedes nyáron a túlságosan hajlékony első vezetőszárnyuk miatt kerültek a többiek kereszttüzébe, akik állásfoglalást kértek az FIA-tól. Az irányító testület a Belga Nagydíjon az autókra szerelt extra kamerákkal vizsgálta a szárnyak hajlékonyságát, majd kinyilvánította, hogy elfogadhatónak tartja a látottakat, nem tart szükségesnek szigorítást.
A Ferrarinál csak ezt követően kezdték el fejleszteni a saját verziójukat a McLarenéhez hasonló első szárnyból, ám sok idő eltelt, mire vélhetően Szingapúrban pályára is vitték azt. A konstruktőri bajnokságban végül 14 ponttal maradt el a Ferrari a McLarentől, ami a szezonzárón az első helyért való előzéssel is megfordulhatott volna. Illetve Vasseur szerint azzal is, ha az FIA gyorsabban dönt, mert szerinte ennyi elég is volt ahhoz, hogy a McLaren a szezon végén felülkerekedjen.
„Úgy gondolom, hogy igen” – felelte az ezt firtató kérdésre az Autosportnak.
„És ez frusztrál is egy kicsit, mert egyértelmű teljesítményelőnnyel járt, viszont két hónapot kellett várnunk a döntésre, hogy legális vagy sem. A költséglimit miatt pedig mindig törekednünk kell arra, hogy hatékonyak legyünk a kiadásokkal. És ha elkezdünk fejleszteni valamit, amiről később kimondják, hogy nem engedélyezett, akkor azzal elégettünk 600 ezer eurót.”
„Erre lehet azt mondani, hogy nem nagy dolog félmilliót kidobni a rendelkezésünkre álló 150 millióból, ám ez nem egészen így fest. Ezzel félmilliót dobnánk ki a fejlesztésekre elkülönített 3-4 millióból. Hiszen van költsége az alkalmazottaknak, a versenyzésnek, hozzájön még ez, az meg amaz, és végül marad egy keretünk, amit a fejlesztésekre fordíthatunk. Egy viszont egy elég kis összeg, amiből ha elégetünk félmilliót, akkor az hiányozni fog valami másból. Emiatt ez a dolog számomra több volt, mint valami mellékszál.”
A Ferrarinak később további extra kiadást jelentett, amikor a Las Vegas-i Nagydíjra módosítania kellett autóinak kopólemezét, a Vasseur által most körvonalazott számok pedig tényleg arra engednek következtetni, hogy a legnagyobb csapatoknak igencsak szűkös a mozgásterük a fejlesztések és a nem várt módosítási kényszerek közepette.