Ritkán fordult elő a Forma-1 közösségi médiába való betörése óta, hogy a csapatok közül a Ferrari gyártja a legmegkapóbb tartalmakat, Lewis Hamilton közelgő érkezéséből azonban igyekeznek a lehető legtöbbet kihozni.
Az F1-es csapatok 2009-2010 környékén jelentek meg a sport leggyorsabb hírforrásának és kommunikációs eszközének számító Twitteren (ma már X a neve), de azt a Ferrari hosszú éveken át elsősorban csak száraz tényközlésekre használta, miközben a többi istálló gyorsan ráérzett a platform ízére és szórakoztató, a követőkkel való kapcsolódást elősegítő anyagokat is gyártott. Pár éve azért már a Ferrari is magasabb szinte kapcsolt és felzárkózott ezen a téren, és követőszámban is átvette a vezetést a Mercedestől (jelenleg 5,2 az 5,1 millióval szemben).
Most pedig, miközben a sport követőinek zöme a csapat új versenyzőjéről, Lewis Hamiltonról készült első képeket várja, a Ferrarinál ügyesen rá is játszanak erre, rövid videókkal fokozva az izgatottságot január első napjaiban.
Először a maranellói öltözőszoba kapott új névtáblát, amelyen Charles Leclerc mellett immár Hamilton neve szerepel.
New Year refurbishments 🔨 pic.twitter.com/8fN7vlSyw1
— Scuderia Ferrari HP (@ScuderiaFerrari) January 5, 2025
Január 7-én születésnapi tortával is készültek a 40 éves britnek, bár annak nem adták jelét, hogy az ünnepelt a helyszínen lenne, hogy elfogyaszthassa azt.
Celebrating in style! Happy Birthday, Lewis! ❤️ pic.twitter.com/fkaUs1ckca
— Scuderia Ferrari HP (@ScuderiaFerrari) January 7, 2025
Legfrissebben pedig a Ristorante Cavallino, a Ferrari főhadiszállásának bejáratával szemközt lévő, még Enzo Ferrari által alapított étterem egy asztalára került ki a foglalást jelző tábla a két versenyző nevével.
The most exciting table in the world is set. pic.twitter.com/o0P0rvbV68
— Scuderia Ferrari HP (@ScuderiaFerrari) January 11, 2025
Sajtóértesülések szerint Hamilton tavaly év végén járt már a Ferrarinál, és persze az sem kizárható, hogy már idén is megjelent, de a hivatalos bemutatás még várat magára. A hétszeres bajnok a szünetben nem volt túl aktív a közösségi médiában, néhány Instagram Storyba feltöltött fotóból tudható csak, hogy síeléssel is töltötte az időt – gyakran teszi ezt a téli szünetben az Egyesült Államokban.
A versenyzőknek általában január derekán van először jelenésük a csapatuknál, és figyelembe véve, hogy a január 20-i héten a Ferrari már szeretné megadni az első tesztlehetőséget új pilótájának Fioranóban egy korábbi autóval, legkésőbb jövő héten mindenképpen számíthatunk rá, hogy Hamilton elfoglalja a neki kijelölt öltözőt, elfogyasztja a közös ebédet új csapattársával a Ristorante Cavallinóban, s talán még az a születésnapi torta is ehető maradt a hűtőben.
Ha te is munkahelyet váltanál idén, Hamiltonnak van számodra egy üzenete