Az egykori Toro Rosso-versenyző, Sébastien Buemi felfedte, a Red Bull szerette volna őt visszavenni F1-es programjába a Daniel Ricciardo váratlan távozását követő pilótakeresése során, a svájci azonban jobbnak látta, ha nem él a lehetőséggel.
Buemi 2009 és 2011 között versenyzett a Red Bull második csapatánál, a harmadik év végén azonban – csapattársával, Jaime Alguersuarival együtt – menesztették, alapvetően azért, mert az élcsapattá fejlődött Red Bullnál akkoriban nem volt szabad hely, ám már a nevelőprogram újabb fiataljai, Ricciardo és Jean-Éric Vergne álltak mögöttük a sorban a debütálásra várva.
A svájci versenyző ezzel kiszorult a Forma-1-ből, amit nehezen élt meg, ám hamar sikerült más csúcskategóriákban újra felépítenie magát, s ma az F1-en kívüli legsikeresebb versenyzők egyikének számít: a WEC-ben négyszer megszerezte a világbajnoki címet, ugyanennyiszer megnyerve a Le Mans-i 24 órást a Toyotával, eközben pedig a Formula E második szezonjának is bajnoka lett 2016-ban. Mindkét világbajnokságnak máig állandó résztvevője, a WEC-ben 26, az FE-ben 13 futamgyőzelmet számlál. Emellett a Red Bull-lal is végig kapcsolatban maradt, sokáig tesztpilótai pozíciót töltött be és az autókat is többször vezette, de amikor váratlan megkeresést kapott arra, hogy visszatérjen, visszautasította az ajánlatot.
„Beszélgettünk róla 2018-ban Christian Hornerrel és Dr. [Helmut] Markóval. De nem lett volna sok értelme számomra, hiszen jó szerződésekkel rendelkeztem a Formula E-ben, illetve a Toyotával. Lehetőségem lett volna újra a Toro Rossónál vezetni, de jobb választásnak tűnt, ha folytatom a megkezdett utamat, minthogy visszatérjek a Forma-1-be” – fedte fel Buemi az e-formel.de interjújában.
A lehetőséget Ricciardo váratlan döntése szülte, aki 2018 nyarán döntött úgy, hogy elhagyja a Red Bullt a Renault kedvéért.
Nemrég Kevin Magnussen mesélt arról, hogy 2018-ban ő is ajánlatot kapott Hornertől a Toro Rosso következő évi ülésére, de ő sem élt a lehetőséggel. Végül az energiaitalosok egy másik korábbi támogatottjukat, Alexander Albont igazolták le a faenzai csapathoz, aki egyébként első Formula E-szezonjára készült volna a Nissannál, éppen Buemi csapattársaként. Ezek a sztorik adnak betekintést abba, mekkora dilemmában is találta magát a Red Bull Ricciardo távozásakor.
A 2019-es F1-es szezont végül Albonnal és Daniil Kvyattal kezdte meg a Toro Rosso, miután Pierre Gaslyt felléptették a Red Bullhoz, a szintén másodjára felkarolt Brendon Hartley-t pedig menesztették az előző év végén. A szezon nyári szünete során aztán Albon és Gasly pozícióját felcserélték, vagyis ha Buemi elfogadja a Toro Rosso ülését, akár számára is közel lehetett volna a gyors előléptetés, ám sikeres és biztos F1-en kívüli állásait nem akarta kockára tenni – ami amiatt is érthető, mert ez előző alkalommal már megégette magát a Red Bull pilótaprogramjában.
„A Red Bull és Dr. Marko sokat tettek értem, amiért nagyon hálás vagyok. Akkoriban [2011-ben] persze nem igazán értettem a döntést, mert a célom az volt, hogy a Red Bullnál vezessek, de el kellett fogadnom. Nehéz volt megemészteni, hiszen addig az egész életemet annak szenteltem, hogy a Forma-1-ben versenyezzek. Noha nehezen éltem meg a történteket, továbbra is a Red Bull-lal maradtam tesztpilótaként, és máris a karrierem következő lépésén gondolkodtam” – fogalmazott a most 36 éves Buemi.
Sebastian Vettel távozott a fontos tisztségből, Carlos Sainz váltotta