back to top
2025. május 09. 15:30
KezdőlapFormula 1Eldőlt, hogy jár-e büntetés Hamilton és Sainz ütközetére, egyikük kiábrándult saját csapatából

Eldőlt, hogy jár-e büntetés Hamilton és Sainz ütközetére, egyikük kiábrándult saját csapatából

-

A sportfelügyelők nem büntették a Lewis Hamilton és Carlos Sainz közötti utolsó körös csata résztvevőit. Utóbbi nem is ezért, hanem saját csapata, illetve csapattársa miatt fakadt ki pillanatokkal később a rádióban.

Bár az élmezőnyben nem nagyon láthattunk csatákat a Miami Nagydíj második felében, a pontszerző helyek végén szó szerint az utolsó pillanatig volt ok az izgalomra. Carlos Sainz ugyanis az utolsó kör utolsó kanyarjában bevetődött Lewis Hamilton mellé, és a két autó össze is ért egymással. Végül nagyobb bonyodalom nem történt, ahogyan helycsere sem, így maradtak a nyolcadik, illetve kilencedik helyen.

Kettős győzelmet szerzett, de gyászol a McLaren

A Williams versenyzője ugyanakkor még reménykedhetett, ugyanis a sportfelügyelők vizsgálták az esetet. Magyar idő szerint éjszaka meg is született az ítélet: a döntéshozók a külső, valamint a fedélzeti kamerás felvételek, illetve a telemetriaadatok megtekintése után úgy döntöttek, hogy nem osztanak ki szankciót.

Mindezt azzal indokolták, hogy az összeéréshez mindketten hozzájárultak. Sainz a versenyzési irányelvekben meghatározott kritériumok alapján nem került tisztán olyan pozícióba, hogy joga legyen az ívhez, míg Hamilton a szokásosnál korábban fordult be, amivel befolyásolta ellenfele manőverét. Ennélfogva egyiküket sem lehet elsődlegesen felelőssé tenni az incidensért.

Talán nem véletlen, hogy miután kiszálltak az autóból, barátságosan hátba veregették egymást. Sainz viszont a rádiózása alapján meglehetősen dühös volt, ám mindezt nem a hajrábeli történések, hanem egy sokkal korábbi esemény váltotta ki. „Én nem így versenyzek – kezdte kemény mondandóját, miután versenymérnöke közölte vele a végeredményt. – Nem érdekel. Nagy mértékben elveszítettem a bizalmat itt, mindenben.”

Hogy mi volt az oka ennek a kisebb kirohanásnak? Nos az, hogy csapattársa, Alexander Albon megelőzte őt, miközben ő úgy tudta, hogy a thai pilóta a verseny azon pontján erre nem fog kísérletet tenni. „Úgy gondolom, hogy még így is jól tartottam a mögöttem lévő Ferrarikat, az Alexszel vívott csata ellenére, amelyet nyilvánvalóan felül kell majd vizsgálni, mert a csapat azt mondta, hogy nem fog támadni, de habozás nélkül megelőzött – nyilatkozta, immáron valamivel higgadtabb hangnemet megütve.

Sainz többször is találkozott Albonnal a pályán, hiszen az említett helycsere előtt, az 5. körben ő is megelőzte a 29 éves versenyzőt. Mindezt azok után, hogy a rajt után csapattársa került elé, és akkor még össze is értek. Bár azért a találkozóért egyiküket sem lehet igazán hibáztatni, de a spanyol pilótának megkeserítette az életét, ahogyan más is.

Nos, az az igazság, hogy ez egy olyan futam volt, amelyen már az elejétől minden megtörtént – fogalmazott. – Először is az, hogy használt gumikon indulunk a teljes mezőny ellenében, a szombaton említett operatív hibákkal együtt már eleve az összes riválisomnál néhány tizeddel lassabbá tett a versenyen. Tudtam, hogy az első etap során a használt gumival kell majd szenvednem, aztán a hármas kanyarban összeértem Alexszel, ami megrongálta az autómat. A sérült kocsival és a használt gumival már az első etapban nagyon csúszkáltam a pályán.”