back to top
2025. május 29. 00:44
KezdőlapFormula 1Alonso az egyik legnagyobb ottani győzelmet idéző tettre készült Monacóban

Alonso az egyik legnagyobb ottani győzelmet idéző tettre készült Monacóban

-

Fernando Alonso 160 lóerőt veszített a motorerőből nem sokkal a Monacói Nagydíj kezdete után, de még így is pontot szerezhetett volna. A spanyol veterán nem volt frusztrált a kiesése miatt, és elmondta, boldogan küszködik az idén, ha jövőre győztes autót kap.

Kiesés, kiesés, 11. hely, 15. hely, 11. hely, 15. hely, 11. hely, kiesés. Ez Fernando Alonso eddigi mérlege az idei nagydíjakon, azzal pedig, hogy a spanyol veterán a nyolcadik versenyen, Monacóban sem szerzett pontot, eldőlt, hogy 2001-es minardis bemutatkozó éve óta nem kezdte ennyire eredménytelenül az évet. Monacóban az Aston Martinban dolgozó Mercedes-erőforrás mondta be az unalmast a 37. körben, mialatt a 43 esztendős versenyző a 6. helyen haladt, és bár utólag kiderült, hogy az energia-visszanyerő rendszere már a 15. körben elromlott, a pontszerzés ettől függetlenül összejöhetett volna.

„A mai nap nem balszerencse volt. Nem találta el egy meteor a motort, ami azért romlott el, mert nem volt jó állapotban, nem volt jól felkészítve. Hat vagy hét Mercedes motoros autó volt a pályán, és az enyém romlott el. De amíg 100%-on teljesítek, a többi jönni fog, amikor jönnie kell” – idézi a grandprix.com Alonso verseny utáni nyilatkozatát.

„Ha én hibázgatnék, vagy nem teljesítenék jól, nem érezném magam komfortosan az autóban, vagy nekimentem volna valakinek a rajtnál, akkor frusztrált lennék. De próbálok minden nap edzeni és minden nap úgy készülni, mintha a világbajnoki címekért csatáznék, még ha nincs egyetlen pontom sem” – tette hozzá a spanyol veterán, míg az F1 TV-nek elmondta, az ERS-probléma ellenére pontot tudott volna szerezni, mivel Monacóban annyira nehéz előzni.

„Számos dolgot kellett menedzselnünk. A 15. körtől ERS-problémánk volt, úgyhogy az erőforrás elektromos része nem működött, ami miatt 160 lóerővel kevesebb állt rendelkezésre. Itt, Monacóban ez nem létfontosságú, úgyhogy elég sokáig megtartottuk a 6. helyet.”

Amennyiben sikerült volna, Alonso hasonló tettet hajthatott volna végre, mint Daniel Ricciardo 2018-ban, hiszen az ausztrál akkor a verseny 28. körétől kezdve MGU-K nélkül körözött, de így is nyerni tudott.

Ami a folytatást illeti, Alonso még a rajt előtt azt mondta a spanyol DAZN riporterének azon kérdésére, hogy milyen helyezéssel lenne elégedett, hogy „győzni Ausztráliában 2026-ban.”

Ez önmagában megmutatja, hogy Alonso mennyire reménykedik abban, hogy az Adrian Newey vezetésével tervezett 2026-os Aston Martin győztes autó lesz. A kiesése után meg is erősítette ezt, mondván nem izgatja, ha az idei szezon ennyire szenvedő lesz, ha cserébe a következőben nyerhet.

„Őszintén szólva, boldog leszek azzal, ha minden így fog menni az egész szezonban, de jövőre nyerek Ausztráliában. Nekem semmin nem változtat, hogy itt-ott nyolcadik helyen végzem, vagy hogy 8 vagy 22 pontom van. A szabályváltozások miatt minden a jövő évről szól, és igazán reméljük, hogy kihívók lehetünk a bajnoki címért zajló versenyben. Úgyhogy boldogan gyűjtögetem a kieséseket az idén.”

Adrian Newey az Aston Martinhoz csatlakozása óta először látogatott el versenyhétvégére, Monacóban pedig megerősítette, hogy néhány hónapig még fejlesztik az idei autót, és a Brit Nagydíj környékén fog debütálni egy újabb nagyobb fejlesztési csomag. Ugyanakkor rossz hírekkel is szolgált az Aston Martin hiányosságait illetően, amelyeket szerinte két évbe is telhet megoldani, így hatással lesznek a 2026-os idényre is.

Alonso lemondhat róla, hogy valaha újra világbajnok lesz?