back to top
2025. május 29. 00:48
KezdőlapFormula 1Egyetlen tényleg lassú versenyzője volt a monacói futamnak, és ez Lewis Hamilton

Egyetlen tényleg lassú versenyzője volt a monacói futamnak, és ez Lewis Hamilton

-

Nemcsak a Ferrarinál, hanem a rivális McLarennél sem értik, miért szakadt le az élmezőnytől Lewis Hamilton a Monacói Nagydíjon, pedig erősebb tempóval Max Verstappen negyedik helyére is veszélyt jelenthetett volna.

A brit végül ötödikként ért célba a futamon, amelyen abban a ritka kedvező helyzetben volt, hogy a 18. körben megejtett első bokszkiállása után senki nem tartotta őt fel a pályán, és neki sem kellett feltartania senkit. Ehhez képest mégsem diktált erős tempót a versenyen, pedig miután Verstappen az utolsó előtti körig halogatta második kiállását, s az addig eltelő időt arra használta, hogy az élen kíméletesebb tempóban magára húzza a Lando Norris, Charles Leclerc és Oscar Piastri alkotta triót, alighanem abban bízva, hogy valamilyen kalamajka alakulhat ki közöttük, Hamiltonnak ezt kihasználva lehetett volna lehetősége arra, hogy megpróbálja ledolgozni hátrányát és esetleg átugrani a hollandot, miután az végre a bokszba hajt.

Persze az is igaz, hogy ha Hamilton körönként néhány másodpercet tudott volna faragni a hátrányából, akkor ezt látva alighanem a Red Bull is reagál és még időben kihívja második kerékcseréjére a hollandot, hogy még a brit előtt térjen vissza a pályára. Hamilton viszonylagos lassúságára azonban a verseny után még Riccardo Adami versenymérnök és Frédéric Vasseur csapatfőnök sem tudtak épkézláb magyarázattal szolgálni, és ugyanígy meglepte Hamilton tétlensége a McLaren csapatfőnökét, Andrea Stellát is, az ugyanis az ő pilótáinak versenyét is befolyásolta. A brit végül a győztes Norristól 51 másodpercet, és az előtte végző Verstappentől is 30-at kapott a célban.

„Azt kell mondanom, Lewisnak is ott kellett volna lennie ebben a versenyben, szóval nem tudom, hogy valamilyen problémája volt-e esetleg. Profitálnia kellett volna a Red Bull ezen taktikájából. Nem hiszem, hogy az első három hely valamelyikén haladva sok értelme volt annak, amit Verstappen csinált. Így a végéig egy bokszkiállásnyi hátrányban volt, és nem hiszem, hogy ez számunkra működött volna” – mondta a racingnews365 által idézett Stella, arra utalva, hogy Verstappen csak Hamilton meglepő lassúsága miatt engedhette meg magának, hogy a 77. körig feltartsa a végül dobogós triót az élen.

Ami a konkrét számokat illeti, Hamilton az 56. körben ejtette meg maga második kiállását. Ezt követően az első tiszta körétől, az 58.-tól Verstappen bokszkiállás előtti utolsó köréig, a 76.-ig érdemes megnézni, hogy milyen átlagot autózott a két pilóta: Hamilton végig szabad pályán (noha lekörözései azért voltak) ezen 19 körös etap során 1:15,712-es átlagos köridővel haladt, míg Verstappen az élen, Norrisékat szándékosan magára húzva és akadályozva szinte ugyanilyet, 1:15,671-et. Hamilton leggyorsabb köre 1:14,090 volt ebben a szakaszban, míg például a pontzónán kívül ekkor már szintén szabad levegőn haladó George Russelltől a kerékcseréi között könnyedén sorjáztak az 1:13-as köridők. Hamilton tempójával tehát valami bizonyosan nem volt rendben, ennek okáról pedig két nappal a verseny után sem nyilatkozott még a csapat.

„Úgy voltam vele, ba**za meg” – Russell nem bánja monacói tettét, ellenfelei megértik őt