back to top
2025. augusztus 24. 22:36
KezdőlapFormula 1Norris egy győzelem után is képes lelkileg kicsit megroggyanni

Norris egy győzelem után is képes lelkileg kicsit megroggyanni

-

Lando Norris közismert arról, hogy gyakran beszél a negatív érzéseiről, legutóbb meglepő módon az egyik győzelme kapcsán is kitért erre.

A McLaren versenyzője idén először nyert a hazájában, így azt gondolhatnánk, az eufória még napokig kitartott. Az viszont gyorsan elillant, a pilóta érzelmileg nem csak felfelé száguldó hullámvasútra ült föl, a Brit Nagydíjon aratott győzelem másnapján már jött a lejtmenet is.

Erről azt követően beszélt, hogy korunk világelsőnek számító golfozója, Scottie Scheffler is hasonló mentális gödörről mesélt egyes diadalok után. „Eléggé magam alatt voltam utána hétfőn, különböző okokból – ismerte el Norris a silverstone-i győzelméről. – Tetszik, amit Scottie mondott, tisztelem, hogy őszintén beszél az érzéseiről.”

„Örülök, hogy valaki, aki ilyen magas szintre eljutott, ugyanoda, ahol Tiger [Woods], vall erről. Nagyon tisztelem érte. Sok szempontból azonosulok vele.”

Norris 9 pontos hátrányból várja a Forma–1-es bajnokság folytatását augusztus utolsó hétvégéjétől.

 

▼▼ Következő cikk ▼▼