A rivális csapatfőnökök közül ki-ki érdeklődéssel vagy csodálattal figyeli, ahogyan a McLaren kínosan ügyel a Lando Norris és Oscar Piastri közötti egyenlőség fenntartására. Eddig úgy tűnik, sikerül elkerülni a konfliktushelyzeteket ezzel a sajátos hozzáállással, de Toto Wolff nem biztos benne, hogy ez így marad a szezon végéig.
A McLaren olyan szintre emelte a konfliktuskezelést a bajnoki címért harcoló pilótái között, ami példátlan a modernkori Forma–1-ben. Nevezhető akár túlzott óvatosságnak is, amit az Olasz Nagydíjon láthattunk a wokingiaktól, amikor még a csapathibát is megpróbálták kivonni az autóversenyzés egyenletéből, és Piastrit arra kérték, hogy engedje előre Norrist, mivel csak a brit lassú kerékcseréje miatt került elé a pályán.
Max Verstappen furcsállta ezt a problémakezelést, szerinte ugyanis a hibák az autóversenyzés szerves velejárói, míg Andrea Stella csapatfőnök a McLaren részéről annak a híve, hogy a csapattól származó külső tényezőket, amennyire csak lehet, gyomlálják ki Norris és Piastri csatájából, akik között így tényleg saját képességeik dönthetik el a vb-cím sorsát – miközben persze a technikai hibák hatását, mint ami Norrist értékes pontoktól fosztotta meg a Holland Nagydíjon, nem lehet semmissé tenni.
Az egyenlőség biztosításának ezen szintje még Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke számára is szokatlan, pedig neki is volt alkalma tökélyre fejleszteni a pilóták kezelésének művészetét, amikor Lewis Hamilton és Nico Rosberg hasonlóan fej fej melletti küzdelmet vívtak a bajnoki címekért 2014 és 2016 között. Ilyen helycserékkel azonban ők sem éltek.
„Ebben nincs helyes vagy helytelen irány. Kíváncsian figyelem, hogyan fog ez végződni, mert felállítottak egy olyan precedenst, amiből már nagyon nehéz visszakozni” – idézi az Autosport Wolffot, aki Monzában a McLaren által követett irányelv lehetséges következményeit mérlegelte.
Leclerc elég kevés ujján meg tudja számolni, hányszor lesz győzelmi esélye a Ferrarinak
„Mi lesz, ha a csapat elkövet egy újabb hibát, de nem a bokszkiállásnál, hanem valami mással? Vajon akkor is visszacserélik majd őket? Másrészt persze lehet mondani, hogy ha a csapat hibájából veszít pontokat a felzárkózni próbáló versenyző, az sem igazságos. Azt hiszem, majd a szezon végén, amikor közeleg a végjáték, kapjuk csak meg a választ arra, hogy most jól döntöttek-e.”
Nem ment el szó nélkül a McLaren húzása mellett Jonathan Wheatley sem, aki idén újonnan lépett csapatfőnöki szerepkörbe a Saubernél, és aki csodálattal figyeli, mennyire felkészíthették a pilótáikat a wokingiak minden eshetőségre.
„Sokat tanultak a tavalyi évből, és lenyűgözőnek tartom, ahogyan bánni tudnak idén a bajnoki címért hajtó két versenyzőjükkel. Erre is fel voltak már készülve, hiszen nem kezdtek róla egyeztetni a verseny alatt, szóval bizonyára már beszéltek róla korábban” – mutatott rá a Sauber csapatfőnöke, akinek korábban hosszú éveken át a Red Bull sportigazgatójaként bőven volt már dolga bajnoki harcokkal és nehezen kezelhető versenyzőkkel.