KezdőlapForma-1„Borzasztó ember vagy! Viszlát!” – mondta a korábbi Ferrari-pilótának a férfi, akit egyszer...

„Borzasztó ember vagy! Viszlát!” – mondta a korábbi Ferrari-pilótának a férfi, akit egyszer majdnem megölt

-

A Ferrari egyik korábbi meghatározó versenyzője is kilátogatott az Olasz Nagydíjra, majd megtrollkodta a Sky Sports élő közvetítését.

Mindig történik valami ott, ahol Eddie Irvine megjelenik. Ez így volt akkoriban, amikor az ír Playboy még versenyzett, de így van azóta is, hogy visszavonult. Az 1993 és 2002 között a Jordan, a Ferrari és a Jaguar színeiben induló, a maranellóiakat 1996 és 1999 között erősítő, utolsó évében 4 futamot nyerő és a vb-címért az utolsó pillanatig harcban levő Irvine is ellátogatott a hétvégi Olasz Nagydíjra, ha pedig már ott volt, Nico Rosberg társaságában mikrofonvégre kapta őt a rajtrácson az a Martin Brundle, akit az 1994-es Brazil Nagydíjon felelőtlen viselkedésével kis híján megölt.

Harag persze nincs a két korábbi versenyző között, amit Irvine viccelődése is mutatott. De előbb még arról beszélt, hogy hiába vett részt összesen 9 Olasz Nagydíjon és állt dobogón kétszer is (1998-ban második lett a Ferrarival Michael Schumacher mögött, 2002-ben pedig harmadik a Jaguarral a két Ferrari mögött), akkoriban nem tudta kiélvezni azt a hangulatot, ami évről évre megtapasztalható a legendás pályán.

„Jobb ex-Ferrari-pilótának lenni, itt állni, megélni ezt. Mert amikor versenyző voltam, soha nem tapasztaltam meg, mivel az autóra koncentráltam. Csak az eredmény számított. Ez egy ünnepély, de soha nem figyeltem oda rá egészen vasárnap estig. Onnantól remek volt. Imádok most ide jönni, mert először tapasztalom ezt meg.”

Brundle ezután viccesen megjegyezte, hogy sokat látja mostanában Irvine-t versenyen, és esetleg a visszatérést tervezi 59 évesen? „Ez Stefano [Domenicali], a Forma–1 főnöke miatt van, aki jó barát, úgyhogy mindig ad belépőt” – utalt az olaszra Irvine, akivel a Ferrarinál együtt dolgozott, majd hozzátette: „Amíg Bernie [Ecclestone] volt a főnök, szokása volt megszorongatni a tökeimet, én pedig nem szeretem, ha megszorongatják a tökeimet.”

Az élő adásban sugárzott interjúban Brundle itt érezte szükségét közbelépni és közölte: „Bajba fogsz sodorni. Tudod, hogy bajba fogsz sodorni. Ez az interjú vége. Borzasztó ember vagy! Viszlát!” – mondta nevetve, majd Rosberggel ott is hagyták Irvine-t.