Noha az Olasz Nagydíj után a McLaren csapatutasításától volt hangos a sajtó, egy másik brit istálló, a Williams is helycserére utasította a pilótáit Monzában, és a pozíció átadására kért pilóta – ebben az esetben Carlos Sainz – elsőre itt is húzta a száját.
A dupla pontszerzésre is esélyesnek tűnő grove-iak a 25. körben szóltak rá a 8. helyen haladó Carlos Sainz fülére, hogy engedje el a mögötte a 9. helyen autózó Alex Albont, mivel a futamot a kemény keveréken kezdő thai-brit versenyző gyorsabb nála. Ez annak is volt köszönhető, hogy a spanyol addigra már küszködött a közepes Pirelliken, amelyeket többször is elfékezett, egyszer pedig átvágta a Roggia-sikánt.
A Williams ezután utasította őt Albon elengedésére a 4-es kanyar előtt, mire Sainz visszakérdezett, hogy miért nem inkább a bokszutcába küldik őt a kör végén, ezzel szabad utat adva Albonnak, miközben ő megszabadulhatna az elhasznált abroncsoktól. „Szerintem többet nyernénk azzal, ha… srácok, nem értek egyet, kérlek!” – mondta a mérnökének Sainz, mire ő azzal felelt: „Oké, a helyzet a következő: ha most kiállsz, öt autó mögé jössz vissza, és beragadsz egy DRS-vonatba. Az ő tempójuk nem elég jó, még mindig gyorsabb vagy náluk. Szerintem maradnunk kell a pályán és követned kell az utasítást.”
Sainz ezután ennyit mondott: „értettem, nézzük meg, hogy Alex tud-e húzni a DRS-sel”, majd a következő körben elengedte Albont, aki ezután gyorsan elhúzott, és megkezdte a felzárkózást Kimi Antonellire. Sainz aztán rádiózott még egyet, kemény keveréket kérve az autójára, amit a 30. körben meg is kapott, de 10 körrel később ütközött Oliver Bearmannel, a reményei a pontszerzésre ezzel pedig szertefoszlottak.
Sainz és Bearman ütközése:
Here's how Sainz and Bearman got themselves in a spin 😵💫#F1 #ItalianGP pic.twitter.com/TZL3zViEN7
— Formula 1 (@F1) September 7, 2025
Albon viszont profitált a csapatutasításból, mivel megelőzte Antonellit és végül a 7. helyen ért célba.
A verseny után Sainz azt mondta, hogy miután a mérnöke segített neki átlátni a versenyt, már nem volt a csapatutasítás ellen. Érdekes, hogy Albon ezzel szemben kicsit szkeptikusan állt a dologhoz, mondván ő tökéletesen jól elvolt Sainz szélárnyékában is, és nem érezte szükségét a cserének, az azutáni köridőjavulás azonban a csapat döntését igazolta.
„A terv szerint nem kellett volna pozíciót cserélnünk. Amikor Carlos tiszta levegőt kapott, gyorsabb volt azokhoz képest, akik már kiálltak, én pedig még gyorsabb voltam a kemény gumikon. Kicsit bonyolította a versenyemet ez a helyzet. Furcsa volt, mert Carlos tempója hirtelen annyira javult, hogy elkezdte megelőzni az autókat. Meg kell hagyni neki, hogy a saját etapját fussa. Amint tiszta levegőt kaptunk, nyomtuk, és szerintem csapatként jól kezeltük a helyzetet. Nem volt belőle probléma. Nem vágytam annyira a tiszta levegőre, elég jól elvoltam mögötte, de végül működött a dolog. Jó döntés volt, és talán fél másodperccel is gyorsabb lettem, miután elmentem mellette” – mondta Albon.
„De nehéz ezt pontosan megítélni Monzában, mert óriási a szélárnyék, és nem lehet tudni, mennyi időt nyersz a kanyarokban ahhoz képest, amit vesztesz a szélárnyékban, ha érted, mire gondolok. Szóval ott mögötte az volt bennem, hogy »igen, gyorsabb vagyok, de igazából jól elvagyok itt is«. Végül lehet, hogy még gyorsabb voltam, mint gondoltam, és amikor megkaptam a tiszta levegőt, jött még egy lépcsőfok. De reálisan nézve csak tiszta levegőre volt szükségünk, mert az autó nyers tempója egész hétvégén jó volt, ezt láthattuk az edzéseken is. A versenyen, amikor megvolt a tiszta levegő, meg tudtuk mutatni az igazi tempót, és onnantól a 7. hely valójában elég kényelmesen megvolt számunkra” – összegzett a thai-brit versenyző.
Albon előzése Antonelli ellen:
A big moment for Albon and a bold move on Antonelli 👊
Hear the driver reactions as they happened after a race of incidents, team orders and more – click to watch Radio Rewind now! 👇#F1 #ItalianGP @paramountplus
— Formula 1 (@F1) September 8, 2025
A héten lesz a meghallgatás
A Williamsszel kapcsolatos fontos hír az is, hogy az FIA kitűzte a Sainz hollandiai büntetése kapcsán kért újravizsgálat időpontját, amely szeptember 12-én, magyar idő szerint pénteken délután 15:30-tól lesz online. Mint arról beszámoltunk, a spanyol pilóta a Holland Nagydíjon 10 másodperces büntetést kapott, amiért összeért Liam Lawsonnal, ám utólag ő és a csapata is vitatta ennek jogosságát.
Noha a büntetést már nem lehet visszacsinálni, mert azt Sainz kerékcserénél letöltötte (azaz nem utólag adták hozzák a versenyidejéhez), a spanyol pilóta miután beszélt a felügyelőkkel, úgy érezte, hogy ők is rájöttek, nem kellett volna megbüntetniük őt. Ezért a Williams most a szabályok értelmében olyan új és releváns, az eredeti döntés során nem elérhető bizonyítékkal vagy bizonyítékokkal próbál előállni, amelyek hatására az FIA újranyithatja az ügyet és és adott esetben akár megváltoztathatja az eredeti döntést.
Amellett, hogy a Williams és Sainz tisztázást szeretne a jövőbeli hasonló esetek elkerüléséhez, a versenyzőnek kiosztott két büntetőpont eltörlése is céljuk.