Helmut Marko olyan kijelentést tett a Max Verstappen dominanciáját hozó USA Nagydíj után, ami miatt egyetlen McLaren-csapattag sem lehet nyugodt.
Max Verstappen négy futam óta megállíthatatlanul robog afelé, hogy a szezon végére minimum megérkezzen az korábban már a McLaren-pilóták háziversenyévé kikiáltott világbajnoki csatába. A holland klasszis a Holland Nagydíj után 104 ponttal volt lemaradva Oscar Piastritól, az utóbbi négy hétvégén azonban 64 pontot ledolgozott, így öt fordulóval (amiben benne van két sprint is) a vége előtt már csak 40 egység a hátránya.
„Most igazán jó a hangulat a csapatnál” – jelentette ki a teljes Verstappen-tarolással, azaz két pole-lal és két győzelemmel záruló austini hétvége után Helmut Marko, a Red Bull motorsport-tanácsadója az ORF-nek, majd hozzátette: „Látszik, hogy a McLaren már nem olyan laza. Piastri is kicsit nehezebben boldogult, és remélem, hogy ez így is marad.”
Piastri pofonegyszerű megoldástól várja, hogy ne kelljen aggódnia
Marko szerint az utóbbi futamok bebizonyították, hogy „nincs már olyan pálya, ahol ne lettünk volna versenyképesek, és ha mégis lenne, akkor Max az, aki megreremti a különbséget.” A 82 esztendős osztrák ráadásul egy, a riválisok szemszögéből igen baljóslatú kijelentést is tett, amikor közölte: „Nekünk még van valami a tarsolyunkban. Hogy mikor vetjük be, azt még nem tudom pontosan.”
A Red Bull tehát még készülhet valamilyen fejlesztéssel a hátralevő versenyekre, miközben Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke az USA Nagydíj után kijelentette, ők már semmilyen újítással nem készülnek az idén, így amennyiben a Red Bull újítása beválik, az akár meg is szilárdíthatja Verstappen helyét az erősorrend élén. Amennyiben pedig a holland az összes hátralevő versenyt megnyeri – ami azért még mindig óriási feladat, de nem lehetetlen –, akkor Piastri nem hibázhat, és az összes futamon és sprinten ott kell lennie közvetlenül a holland mögött, mert amennyiben csak egyetlen nagydíjon nem második, elbukja a világbajnoki címet.