Mostanra a jelek szerint teljesen félreállította és már csak megtűri az Alpine a versenyzőből tartalékká lefokozott Jack Doohant, pedig Flavio Briatore korábban azt mondta neki, ha szerez elég pénzt – amit szerzett –, és Franco Colapinto nem hozza a várt teljesítményt, akkor visszakaphatja az ülését.
Sokak nemtetszését kiváltotta a szezon elején az Alpine azzal, amikor mindössze hat (a tavalyi Abu-dzabi Nagydíjjal együtt hét) versenyhétvége után lefokozta Jack Doohant, és beültette a helyére Franco Colapintót. Mivel az argentin versenyző az azóta eltelt 13 hétvége egyikén sem szerzett pontot – amiért akárcsak Doohan esetében, főként a gyenge autó okolható –, ezen a téren ugyanott tart, mint elődje, és akárcsak az ausztrál, ő is többször összetörte már az Alpine-t (többek között egy Hungaroringen rendezett Pirelli-teszten).
Ennek ellenére úgy tűnik, Doohan számára nem lesz visszaút a francia csapat ülésébe, noha Flavio Briatore, az Alpine tanácsadója (gyakorlatilag csapatfőnöke) kezdetben arról beszélt, „kiértékelés” céljából ültették be Colapintót, és azt sugallta, hogy Doohan a későbbiekben visszatérhet. Briatore ezt aztán megcáfolta úgy, hogy az Alpine sajtóközleményében az ő szavait idézték, azaz saját magának mondott ellent.

Ám a The-Race.com most arról ír, hogy a visszatérés lehetőségét Doohannel is közölték, ezért az ausztrál a partvonalon várta, hogy amennyiben Colapinto nem hozza a várt teljesítményt, visszakapja az ülést. Eközben Briatore elismerte, hogy az Alpine „hibákat követett el” a pilótaválasztásban, és túl nagy nyomást helyezett Colapintóra azzal, hogy gyorsaságot, hiba nélküliséget és pontszerzéseket vártak tőle egyszerre.
Mindeközben a lap információi szerint Doohannek a nyári szünet előtt többször jelezték, hogy esélye nyílhat a visszatérésre, és főként az utolsó három futamot jelölték meg, Briatore azonban Colapinto teljesítményének szubjektív megítélése mellett pénzügyi feltételekhez kötötte mindezt, azaz míg Doohan korábban fizetett pilóta volt, most már neki kellett volna fizetnie az ülésért.
Az ausztrál csapata a hírek szerint pedig meg is szerezte a szükséges anyagi fedezetet, ám eközben Colapinto főszponzora, az USA, a Mexikóvárosi és a Brazil Nagydíjra már az autókon is megjelenő Mercado Libre megerősítette pénzügyi támogatását a szezon hátralevő részére, Briatore pedig elégedett Colapinto fejlődésével, így Doohan számára az utolsó három futamra sem lesz hely.
Ezzel együtt Doohan továbbra is az Alpine tartalékja, így adott esetben beugorhat Gasly vagy Colapinto helyére, ha bármelyikük nem tud indulni, a jövője viszont kérdéses. A The Race szerint az ausztrál továbbra is az Alpine-nál szeretne üléshez jutni, de Briatore szeptemberben azt mondta, hogy Gasly 2026-os csapattársáról Colapinto és Paul Aron között döntenek – utóbbi Mexikóban ismét vezetheti az Alpine-t első szabadedzésen.
Erre utal az is, hogy bár tervben volt, Doohan azóta sem tesztelt régebbi Alpine-nal, egy tesztet pedig le is mondtak, így csak saját költségen, kisebb kategóriás formaautókkal tudta valamelyest szinten tartani magát. Sőt, a szimulátoros munkája is korlátozott, és bár a hétvégéken ott van, nem vonják be olyan mértékben az eseményekbe, ami egy tartalékpilóta esetében megszokott.
Magyarán: Doohant félreállították, és már csak amolyan megtűrt személy az Alpine-nál a szerződése miatt, így vélhetően más csapatoknál kell majd kopogtatnia, ha legalább tartalékként az F1 körforgásában szeretne maradni.