Valentino Rossi egy McLarenben, a világ legnagyobb autóversenyén debütálhatott volna formaautóban, de végül egy 44 esztendős korábbi bajnok megy helyette.
Miközben Lando Norris és Oscar Piastri is az első világbajnoki címére hajt a Forma–1-ben, a McLaren az első számú tengerentúli formaautós szériában, az IndyCarban is érintett. Az idei szezont a csapatok között a második helyen záró Arrow McLaren istálló a Pato O’Ward, Nolan Siegel, Christian Lundgaard hármassal csinálta végig az évet, míg az Indianapolis 500-on Rick Hendrick-el összeállva a nemrég kétszeres NASCAR-bajnokká váló Kyle Larsont indították a negyedik autójukban.
Jövőre viszont nem Larsoné, hanem a 2012-ben IndyCar-bajnoki címet, 2014-ben Indy 500-at nyerő Ryan Hunter-Reay-é lesz a McLaren negyedik autója, jelentette be a csapat nemrég. A 44 esztendős veterán utoljára 2021-ben teljesített teljes szezont az IndyCarban, tavaly és az idén pedig már csak az Indy 500-on indult a Dreyer & Reinbold Racing
with Cusick Motorsports színeiben, és szerzett egy 26., illetve egy 21. helyet.
Jenna Fryer, az Associated Press újságírója azonban érdekes részletet árult el a legendás versennyel kapcsolatban, egy X-posztjában ugyanis arról írt, hogy Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója eredetileg nem Hunter-Reay-t akart beültetni a negyedik autóba, hanem azt tervezte, hogy meggyőzi a kilencszeres világbajnok MotoGP-legendát, a jelenleg a hosszú távú sportautó-világbajnokságban (BMW) a Team WRT GT3-as BMW-jével versenyző Valentino Rossit az indulásról.
„Most, hogy végül nem történt meg, a hatalmas Indy 500-beugrás, amit Brown hajszolt, a következő volt…” – írta Fryer, majd egy Rossit ábrázoló GIF-el fedte fel, hogy kit szeretett volna a McLarenben látni az amerikai üzletember.
Amennyiben összejön, az nyilván világszenzáció lett volna, hiszen mindenidők egyik legnagyobb motorversenyzője a világ leghíresebb autóversenyén mutatkozott volna be formaautóban. Hogy miként szerepelt volna, azt nyilván nehéz megítélni, de mivel széleskörű tapasztalattal bír versenyautóban és a formaautózás sem idegen neki, hiszen számos alkalommal tesztelt Forma–1-es Ferrarit, valószínűleg nem vallott volna szégyent.
Rossi F1-es szárnypróbálgatásairól és arról, valójában mennyire került közel ahhoz, hogy a kétkerekűek királykategóriájáról a négykerekűekére váltson, testvéroldalunkon írtunk korábban:
Schumacher is megdöbbent attól, amit Valentino Rossi művelt a Ferrarival
Fryer szavait egyébként megerősíti, hogy néhány hónapja Brown az IndyStarnak úgy nyilatkozott: „Van egy trükk a tarsolyunkban, és annyira klassz lenne, ha összejönne. Ez hihetetlen lenne.”
A 110. Indy 500-at sok motorsport-rajongó bánatára Valentino Rossi nélkül, 2026. május 24-én rendezik.
