back to top
2025. december 27. 08:20
KezdőlapFormula 1Mellrákkal küzd Max Verstappen versenymérnökének felesége

Mellrákkal küzd Max Verstappen versenymérnökének felesége

-

Nyilvános Facebook-posztból derült ki, mi áll Max Verstappen versenymérnökének rendkívül nehéz idei évének hátterében.

Max Verstappen versenymérnöke, a minap az Aston Martinnal szóba hozott Gianpiero Lambiase a holland pilóta világbajnoki vereségét hozó Abu-dzabi Nagydíj után elérzékenyült a bokszfalon, utólag pedig kiderült, hogy nehéz személyes terhet cipel, aminek köze van ahhoz, hogy az idei szezon közben két versenyt is kihagyott. Verstappen erről úgy nyilatkozott, hogy barátjának „nagyon nehéz éve volt és még mindig nagyon nehéz neki”, ő pedig „szinte fel sem fogta”, Lambiase-nak mennyire nehéz elvégeznie a munkáját és folytatnia az életét otthon.

„A legjobbját nyújtja ő is a pályákon, de a verseny után bizonyos helyzet várja otthon, és ezt látva gondolhatjuk, hogy egy kis időre hagyjanak a francba a Forma–1-gyel. Én sem értem, min megy keresztül, de természetesen próbálom. Az apám is beszélt vele néhányszor, például Londonban. Valamennyire tudom, mi áll a háttérben, de nem akarom folyton erről nyaggatni. A versenyzés valamennyire leköti, de amúgy sem tudna mit csinálni. Megkérdeztem tőle, szüksége van-e valamire, és ha igen, jelezze, elintézem. Mindent elintézünk, amit lehet, de pocsék a helyzet” – mondta Verstappen.

Nos, egy nyilvános Facebook posztból most kiderült, hogy a GP becenévre hallgató mérnök felesége, Eloisa Lambiase mellrákkal küzd. A tényt a családi kötődésű roandmary-s nevű pékség közölte az alábbi poszttal:

„Tegnap egy olyan mérföldkövet ünnepeltünk, amelynek jelentőségét szavakkal nehéz lenne kifejezni. Gyönyörű lányunk, @oisy1 (Eloisa Lambiase Instagram-felhasználóneve) hatalmas lépést tett a mellrák elleni küzdelmében, és egyszerűen inspiráló volt látni, hogy mennyire erős. A londoni Harley Streeten található Leaders in Oncology Care rendkívüli csapatának: KÖSZÖNJÜK, hogy világszínvonalú ellátással, együttérzéssel és rendíthetetlen támogatással vettétek körül őt és hogy a legnehezebb pillanataiban is olyan sok kedvességgel és szakértelemmel vezettétek.”

„A Cancer Research UK-nek és minden más mellrákkal foglalkozó jótékonysági szervezetnek és intézménynek, akik fáradhatatlanul dolgoznak a kezelések fejlesztésén, az életek meghosszabbításán és a létfontosságú kutatások finanszírozásán: a hatásotok minden egyes nap érezhető az olyan családok életében, mint a miénk. A vaníliás-lekváros muffinokra tett rózsaszín szalag egy apró jelképe a hálánknak a munkátokért, a reményért, amit adtok, és az üzenetért, amit közvetítetek.”

„És az ország minden orvosának, ápolójának, kutatójának, radiográfusának, specialistájának és egészségügyi dolgozójának: ti vagytok a gyógyulás hősei. Hálásak vagyunk nektek ma és mindig. Ezeknek a csodálatos embereknek a tiszteletére a muffinok csak egy kis édes köszönetnyilvánításként szolgálnak annak a csapatnak, akik ilyen szeretettel gondoskodtak róla. Koccintsunk a hihetetlenül erős lányunkra, és azokra a nagy szívű emberekre, akik minden egyes lépésnél mellette álltak, és koccintsunk mindazokra, akik a saját útjukon bátorsággal és gyógyulással néznek szembe, azokra a családtagokra és barátokra, akik mellettük állnak, valamint minden egészségügyis hősre, akik lehetővé teszik az ilyen pillanatokat.”

A poszt alá Eloisa Lambiase a következőt kommentelte. „Szívem legmélyéről köszönöm… nem sikerült volna mindazok nélkül a fantasztikus nővérek, orvosok, barátok és családtagok nélkül, akik támogattak, és elárasztottak kedvességgel, szeretettel és nagylelkűséggel. Örökké hálás leszek. Még van út előttem… de a legrosszabbon már túl vagyok. Köszönöm, Bellla xxxxx.”

▼▼ Következő cikk ▼▼