Általános iskolai tanára szerint Lando Norris duplán váltotta valóra az ígéretét az F1-es világbajnoki cím megszerzésével, hiszen nemcsak feljutott a sport csúcsára, de eközben az otthonról és az iskolából magával vitt értékeit is megőrizte.
A McLaren pilótájának bajnoki sikere apropóján az F1.com felkereste Norris egyik egykori tanárát az angliai Somersetben lévő millfieldi iskolából, Dan Close pedig büszkén osztotta meg emlékeit a fiatal Landóról, aki már első éveiben remekül egyensúlyozta ki életét a gokartozás és a tanulás között.
„Szinte azonnal elkezdett trófeákat szerezni. De kezdetben nagyon szégyenlősen kezelte a helyzetet és nem akarta a közösség előtt mutogatni a trófeáit, talán azért, mert nagyobbak voltak, mint ő maga” – idézte vissza a tanár.
„Az iskola arra a legbüszkébb, hogy Lando végig önazonos maradt, ezzel az iskolánk egyik fő értékét megőrizve. Beszélt arról, hogy a saját stílusában akar világbajnoki címet nyerni, és úgy érezzük, hogy így is tette.”
Norris sorsfordító pillanata hamarabb jött, mint sokan gondoljuk
Dan Close rámutatott, nem Norris a millfieldi iskola első diákja, akiből híres sportoló lett: James Guy Tokióban úszásban, Rory Gibbs pedig Párizsban evezésben lett olimpiai bajnok. Ezek a sportsikerek bizonyítják a jelenlegi kisdiákok számára, hogy egy vidéki kisvárosból indulva is tényleg bármi elérhető.
Norris karrierjét figyelve a tanár örömmel látja, hogy a 26 éves felnőtté cseperedett brit a világhírnév dacára is megőrizte személyiségét.
„Egy fikarcnyit sem változott, és úgy hiszem, ezt a hozzáállást az anyjától és az apjától kapta. Mind a négy gyerekük – Lando bátyja és a két lány is – a mi iskolánkba járt, és a szüleik mindannyiukat úgy nevelték, hogy két lábbal a földön járjanak. Az ember, akit ma az F1-es dobogókon látunk, ugyanolyan csillogó szemű és ugyanazt a huncut mosolyt viseli, mint amit az első iskolanapján láthattunk.”
„Egyszerűen egy jó srác, akit nem tett arrogánssá a munkája. Sohasem volt az a magamutogató, kerülte a rivaldafényt, és végül mindez meghozta gyümölcsét. Sikerült valóra váltania az álmát, és pontosan ezzel a céllal érkezett a Millfieldbe. A harmadik osztályos tanára azt mondta neki, »remélem, hogy amikor világbajnok leszel, emlékezni fogsz rá, hogy ki tanított!« Biztos vagyok benne, hogy megőrizte ezeket az értékeket, és rendkívül büszkék vagyunk rá.”
