back to top
2026. január 12. 16:58
KezdőlapFormula 1Gyerekei kérték – Grosjean újra kezében fogta az életét megmentő sisakot

Gyerekei kérték – Grosjean újra kezében fogta az életét megmentő sisakot

-

Romain Grosjean újra kezébe fogta azt a bukósisakot, amelyet a 2020-as Bahreini Nagydíjon viselt akkor, amikor a rajt után a védőfalnak csapódott, majd beszorult a lángba boruló, kettétörő autójába. Az F1-es pályafutását azzal a balesettel lezáró francia versenyző a csodával határos módon túlélte a balesetet, a kezén azonban örökre viselni fogja annak a nyomait.

Abban, hogy nem szenvedett komolyabb sérüléseket, a tűzálló versenyoveral mellett a Bell márkájú sisakjának is nagy szerepe volt, mert bár kissé megolvadt a sisakorostély és a festés, Grosjean fejének nem lett baja.

„Öt évvel 2020. november 29. után újra találkoztam a versenysisakommal” – írta a volt F1-es pilóta egy Instragram-bejegyzésben, majd elmondta, három gyermeke kérte, hogy megmutassa nekik a sisakot..

„Nem tudtam, készen állok-e arra, hogy újra lássam, de a gyerekeim nagyon szerették volna megérteni, hogyan védett meg engem ilyen jól a felszerelésem a tűzben, és mi történt azon az éjszakán. Örökké hálás leszek a Bellnek és az Alpinestarsnak, amiért abban a pillanatban ilyen kiválóan megvédtek. Az élet megy tovább, és hajlamosak vagyunk elfelejteni a dolgokat, de ez emlékeztet arra, mennyire fontos, hogy minden egyes napot a lehető legjobban megéljünk” – tette hozzá a francia, aki 2020-as F1-es búcsúja után négy szezont töltött az IndyCarban, tavaly pedig Mugellóban ismét F1-es autóba pattant, amikor kipróbálhatta a Haas 2023-as versenygépét.