Ralf Schumacher finoman odaszúrt honfitársának, aki rendszersen fel szokta emlegetni, hogy Michael Schumacher milyen pszichológiai hadviselést folytatott ellene.
Michael Schumacher 41 évesen, három év kihagyás után tért vissza a Forma–1-be 2010-ben, hogy segítsen világbajnoki címet nyerni az ennél jóval hosszabb szünet után a sportágban ismét gyári csapattal rajthoz álló Mercedesnek. Noha a németek hétszeres világbajnoka végül futamot sem nyert, elévülhetetlen érdemeket szerzett a később megállíthatatlan sikercsapat alapjainak letételében, és közben azért azt is megmutatta, hogy nem felejtett el vezetni.
Schumacher csapattársául a Mercedes a 2010-es szezonra leigazolta Nico Rosberget, aki végül mindhárom közös évükben legyőzte jóval nevesebb honfitársát, noha 2012-ben már Schumacher volt a jobb, csak elképesztő pechsorozata miatt ez a pontállásban nem mutatkozott meg. Rosberg eközben elmondása szerint sokat tanult a hétszeres világbajnoktól, és többek között azt is elleste, hogy miként kell a másik idegeire menni különböző pszichológiai játszmákkal.
Michael Schumacher olyat mutatott Rosbergnek, ami visszavonulásba kergette honfitársát
Rosberg még évekkel ezelőtt idézte fel először, hogy az egyik monacói időmérő előtt Schumacher szándékosan foglalta be előle a WC-t, neki ezért egy olajos vödörbe kellett pisilnie. Úgy fogalmazott, hogy ezek a dolgok nem lépték át a sportszerűség határát, de Schumacher folyamatosan csinálta őket, amiből ő sokat tanult, mert később Lewis Hamilton ellen – noha nem esett jól neki –, magát kényszerítve ő is trükközni kezdett.
Ralf Schumacher a Sport1-nek adott interjúban azonban némi kétkedéssel beszélt a Rosberg által többször hangoztatottakról, amikor erről kérdezték. „Mindenki másképp működik. Az, hogy Nico ma ilyen nyíltan beszél erről, becsülendő, de én nem egészen így látom a dolgokat, azonban én sosem lettem világbajnok. Ő viszont legyőzött egy hétszeres világbajnokot – és ez nem kis teljesítmény – utalt Rosberg Lewis Hamilton elleni 2016-os vb-címére Ralf Schumacher. – Ennek ellenére most is látszik, mi mozgatja őt. Nála mindig a pszichológiai játszmák jelentik a lényeget. Még mindig a bátyámról mesél történeteket – állítólagos lélektani trükkökről a mosdókban vagy a parkolókban.
Noha nem vonta kétségbe Rosberg szavait, Ralf Schumacher mondanivalóján érződött, hogy azért árnyaltabban látja a dolgokat. „Ismerem Michaelt. Akkoriban már egy teljesen más szakaszában járt a pályafutásának. Végső soron Nicónak egyszerűen jobban oda kellett volna tennie magát. Ha egy 40 év feletti versenyző mögött vagy Monacóban, az mindent elmond” – szúrt oda Rosbergnek Ralf arra utalva, hogy Michael Schumacher 2012-ben pole pozíciót szerzett a monacói időmérő, csak az 5 helyes rajtbüntetése miatt végül nem indulhatott az élről.
Hogy Michael Schumacher valóban ennyi időt töltött volna azzal, hogy Rosberggel kiszúrjon, vagy honfitársa félreértelmezett bizonyos helyzeteket, azt a hétszeres világbajnok állapota miatt valószínűleg már soha nem fogjuk megtudni, mindenesetre csapattagok, riválisok és újságírók tucatjai számoltak be arról Schumacher visszatérése után, hogy a korábban a kívülállókkal távolságtartó és olykor rideg német sokkal lazább és közvetlenebb lett.
Azt pedig Schumacher akkoriban többször is elmondta, hogy a Mercedes jelen helyzetében nem Rosberggel kell viaskodnia, hanem közösen kell az élre segíteniük a csapatot. A szavakat pedig tettekkel is alátámasztotta, hiszen a 2010-es Brazil Nagydíjon például önként félreállt a biztonsági autós fázis következtében frissebb gumikon mögé kerülő csapattársa elől, mert neki nagyobb esélye volt támadni az előttük haladókat.
