back to top
2026. január 15. 10:08
KezdőlapFormula 1A Hamiltont leváltó versenyző soha nem gondolta, hogy ez megtörténhet

A Hamiltont leváltó versenyző soha nem gondolta, hogy ez megtörténhet

-

Két csapatról nem gondolta volna, hogy valaha a színeikben vezethet, de mindkettőnél megfordult az F1-es mezőnybe az idén visszatérő Sergio Pérez.

A 35 évesen az idén pályafutása 15. F1-es szezonját kezdő Sergio Pérez 2011-ben mutatkozott be a Forma–1-ben a Sauber istálló színeiben, miután 2010-ben az összetett második helyén zárt a Forma–2 elődjének számító GP2-ben. A mexikói versenyző két szezont töltött a hinwili istállóban, amellyel 2012-ben két második és egy harmadik helyezés képében három dobogós helyezést is szerzett.

Pérez teljesítménye pedig felkeltette a Mercedeshez igazoló Lewis Hamilton utódját kereső McLaren figyelmét – amely 2012-ben még igazi topcsapatnak számított, hiszen harmadik lett a konstruktőri pontversenyben, Jenson Button és Hamilton pedig ketten együtt hét futamot is nyert a wokingiaknak –, így végül Wokingba szerződött.

Utólag visszatekintve a McLarennél végül csak egy szezont töltő (nyitóképünkön), pont a csapat hanyatlásának kezdetére csatlakozó, végül dobogóra sem álló Pérez elmondta, hogy sem ezt, sem a 2021-es Red Bullhoz igazolását nem látta előre, lévén mindkét csapat junior programmal rendelkezett, így feltételezhető volt, hogy nem kívülről szerződtet pilótát.

„Amikor fiatal vagy, a legjobb csapathoz akarsz kerülni, hogy a bajnoki címért harcolhass, és egyszer csak felmerült a lehetőség, hogy a McLarennél versenyezzek. Két csapatról soha nem gondoltam volna, hogy náluk vezethetek: a McLarennél és a Red Bullnál. Nekik már minden versenyzőjük megvolt az akadémiájukon keresztül” – magyarázta a Cracks Podcastban.

„Aztán hirtelen megjelent a McLaren. Idegesek voltak, mert Hamilton el akarta hagyni a csapatot. A Mercedeshez tartott. A McLaren nagyon meggyőző volt, szerződést ajánlottak, én pedig végül elfogadtam” – mondta.

A Red Bull ki akarta rúgni Pérezt a szezon közepén; elterelésnek használta a teljesítményét

A McLaren MP4-28-as végül a wokingiak addigi történetének egyik leggyengébb autója lett, és Button sem tudott vele a legjobb háromba kerülni (legjobb eredménye egy 4. hely, de azt is a szezonzáró Brazil Nagydíjon ért el). Pérez elárulta, a csapat előzetesen sokkal többen reménykedett.

„Azt mondták, hogy a történetük legjobb autóját építették meg. Az autó eleje McLaren volt, a középső része Red Bull, a hátulja pedig Ferrari. Az előző évben még a bajnoki címért harcoltak, és a szabályok sem változtak. Végül azonban ez lett a McLaren történetének legrosszabb éve.”

Pérez útja Wokingból a Force Indiához vezetett, ahol egészen 2020 végéig versenyzett (akkor már Racing Pointnak hívták az istállót), majd megkezdte négy éves ténykedését a Red Bull színeiben. Miután a bikások 2024 végén menesztették, a tavalyi évet kihagyta, hogy az idén az F1 egyik új szereplője, a Cadillac tagjaként térjen vissza Valtteri Bottas oldalán.