Nigel Mansell árverésre hirdet 243 személyes tárgyat, melyek között a Forma–1 vagy más sportágak klasszisai által aláírtak is bőven találhatók.
Az 1992-es világbajnok szurkolói viszonylag olcsón hozzájuthatnak kedvencük néhány, mert az előzetes becslés szerint némelyik tétel 30–50 fontért, azaz 13–20 ezer forintért fog új gazdára találni. Ebbe az értékkategóriába került több bekeretezett kép mellett a számunkra talán leginkább csemegének számító kétdarabos emlékplakett-csomag egyik darabja, amit 1991-ben kaphatott az egykori Forum (mai nevén InterContinental) Hoteltől a Magyar Nagydíj idején.
A 243 tétel között vannak órák, táskák, de a legtöbb F1-hez köthető tárgy (sisakok, kormánykerekek stb.) többnyire nem eredetiek, hanem másolatok, és a meghirdetett trófeák sem Forma–1-es nagydíjról származnak. Kivételt jelent a legdrágábbnak saccolt williamses versenysisakja 1992-ből, amit a leírás szerint egyszer már odaajándékozott Sebastian Vettelnek, ennek értékesítésétől 5–8 ezer font (2,2–3,5 millió forint) bevételre számítanak.
Nem csak Mansell, hanem más sportcsillagok (az F1-ből Ayrton Senna, Jenson Button, John Surtees, Lando Norris, Lewis Hamilton, Michael Schumacher, az F1-en kívülről Pelé, Shaquille O’Neal, illetve az Everton és a Manchester United focicsapatának) rajongói is szert tehetnek kedvencük által dedikált cuccokra, hiszen a listában feltűnnek pólók, versenyruházatok, versenykesztyűk, labdák ilyen hozzáadott értékkel.
Licitálni ezen az oldalon lehet a tárgyakra.
