back to top
2026. február 03. 22:39
KezdőlapFormula 1„Sértő” álhír terjedt az F1-es pilótáról, miután összekeverték az apjával

„Sértő” álhír terjedt az F1-es pilótáról, miután összekeverték az apjával

-

Így szól a fáma: Esteban Ocon nemrég műtéten esett át, ezért mankóval jelent meg a barcelonai teszten, ahol ennek ellenére is vezethette csapata F1-es autóját. Nos, ezen az állításon maga a Haas pilótája is megdöbbent.

A hír elsőként a francia médiában jelent meg, egy újságíró vázolta fel ezt a helyzetet az Instagramra feltöltött videójában, amit azóta törölt.

Ocon hétfőn és pénteken vezethette a Haas F1-es autóját Barcelonában, vagyis elég sok szabadideje volt a két napja között a helyszínen. És igen, volt rá példa, hogy mankók is előfordultak a 29 éves pilóta közvetlen közelében. Ám miután szembesült azzal, hogy milyen történet terjed róla, tiszta vizet öntött a pohárba:

„Az kezdett el terjedni, hogy úgy vezetek, hogy közben mankóval járok. De az apám az, akinek térdműtétje volt. A 10-es kanyarnál voltunk, és onnan figyeltük, hogyan viselkednek az autók a féktávon, miképpen záródik le az első szárnyuk. Aztán ebből kijött egy sztori, amely azt állította, hogy nekem volt térdműtétem, de az orvosi csapat ezzel együtt is jóváhagyta, hogy vezessek. Mégis hogy az ördögbe lennék képes vezetni, ha mankóval járok? Ezt egy kicsit sértőnek is találom, mert sérülten nem lehet elvezetni egy F1-es autót, az biztos!” – zárta a viccesen indult magyarázatot némi felháborodással Ocon, akit a gpblog idéz.

A francia versenyző azonban olyannyira nem botorkált sem a paddockban, sem a versenypályán, hogy a barcelonai teszthét második legaktívabb pilótája lett: három és fél versenytávnak megfelelő 239 kört hajtott bele az autóba, nála pedig csak George Russell tett meg több kört a Mercedesszel, 265-öt.

A barcelonai tesztre nem engedtek be újságírókat és kamerákat, a nyilvánosság csak kívülről készült kémfotókról, kevés kiszivárgó adatból, valamint az F1 által közzétett nap végi összefoglalókból értesülhetett a pályán történtekről – ez pedig közrejátszhatott abban, hogy téves információ kapott szárnyra.

Ocon az autóval szerzett tapasztalatairól is beszélt az alábbi cikkben:

Itt az első vészjósló hang az F1 új szabályai kapcsán – kezdjünk aggódni, vagy még ne?