Lando Norris meglátogatta korábbi iskoláját, ahol a gyerekek nagy lelkesedéssel fogadták.
Az intézmény egész pontosan a Bristol közelében található Chew Stoke Church School, az eseményt ők mutatták meg sok képen az iskola Facebook-oldalán. A nebulók kis kockás zászlókat lengetve várták az F1 legutóbbi bajnokát, és természetesen sok szülő is kíváncsi volt Norris érkezésére.
A képek alapján a versenyző megtekintette a vb-címének tiszteletére készített rajzokat és meghallgatta a róla írt verset, tartott egy kis előadást, beszélgetett és fotózkodott a gyerekekkel (mindegyiküket meg is lepte egy kis ajándékkal), bizonyára sok emléket megosztott velük a közel húsz évvel ezelőtti időszakából, utána pedig a kisdiákok mini rollerversenyén ő lengette meg a kockás zászlót. Kapott egy elismerést is, hogy az iskola közösségének tiszteletbeli tagjának választották.
Az iskola szerint ez egy olyan nap volt, amit ők és a gyerekek sem felejtenek el, Norris látogatásáról pedig úgy gondolták, a diákoknak motivációt ad, hogy merjenek nagyot álmodni.
