back to top
2026. február 04. 16:18
KezdőlapFormula 1Még nem kellene előre odaítélni a Mercedesnek a vb-címet

Még nem kellene előre odaítélni a Mercedesnek a vb-címet

-

Konszenzusosan a Mercedes, illetve tőlük kicsivel lemaradva a Ferrari kezdte a legjobban a felkészülést a Forma–1 új korszakára, de az egyik korábbi versenyző szerint egy fontos tényezőt figyelembe kell venni a barcelonai eredmények értékelésénél.

A most már évtizedek óta televíziós szakértőként dolgozó Martin Brundle ugyanis rámutatott, hogy a hivatalosan nem is tesztnek, hanem bejáratásnak hívott barcelonai eseményt január végén rendezték, olyan körülmények között, amik csak nagyon ritkán fordulnak elő a szezon során.

„Egyértelműen jól ráéreztek az új szabályrendszerre, de meg kell várnunk, hogy normális pályahőmérsékleten milyen a helyzet” – mondta a Mercedesről a Sky Sports szakértője.

Úgy vélem, higgadtan kell értékelnünk, bár nem hagyhatjuk figyelmen kívül a megfeszített iramukat és a mutatott megbízhatóságukat. Nagyon jó, egységes a csomagjuk. Még korán van ahhoz, hogy bármelyik csapat koncepciójáról ítélkezzünk, azt gondolom, a Mercedes megtalálta a jó pozíciót az F1 új érájának legelején.”

A Mercedesnél igyekeztek elhárítani minden olyan jellegű kérdést, ami a jó kezdeti formájukra vonatkozott, szerintük most még semmit sem lehet megállapítani az erősorrendről. A Haas pilótája, Esteban Ocon ugyanakkor már ismertette, nekik mi a véleményük erről, és a benyomásai egybecsengtek a leggyakoribb megállapításokkal.