A Williams egy nappal az új autójának bemutatója után, szerdán végre pályára küldte az FW48-at.
Erre tényleg mondhatjuk, hogy jobb későn, mint soha, ugyanis a Forma–1 többi csapata az előző héten már nem csak a bejáratáson esett túl, hanem az első tesztnapokon is, bár hivatalosan azokat is bejáratásnak hívták. „Nagyon büszkén láttuk először a pályán az új autót. A csapat összetartott a nagy nyomás alatt, és elkészítette a kocsit a tervezett promóciós filmezési napra Silverstone-ban” – nyilatkozta a Williams csapatfőnöke, James Vowles a szerdai esemény után.
„Sikerült jobban megértenünk a felszerelésünket a jövő heti bahreini tesztre készülve, Carlos [Sainz] és Alex [Albon] hasznos visszajelzéseket adott, és azonosítottak néhány kisebb problémát is, amiket meg kell oldanunk addig.”
Albon és Sainz örült, hogy végre vezethettek, illetve dicsérték a csapat tagjait, hogy szerdán pályára tudtak hajtani az autóval. Lesz mit pótolniuk, mert jelenleg még az F1-ben félig/teljesen új Audi és Cadillac is előrébb jár náluk az adatok gyűjtésével, és a késés után az Aston Martinnak is volt egy értelmezhető tesztnapja Barcelonában múlt héten.
A new era comes to life 💙
Today, the FW48 completed a shakedown test at Silverstone. pic.twitter.com/oJgYgRxfMk
— Atlassian Williams F1 Team (@WilliamsF1) February 4, 2026
