16.5 C
New York
szombat, február 7, 2026
KezdőlapFormula 1Fura indokkal tette le voksát a Ferrari mellett a britek F1-es világbajnoka

Fura indokkal tette le voksát a Ferrari mellett a britek F1-es világbajnoka

-

Nigel Mansell összesen négy csapat színeiben versenyzett a Forma–1-ben, és ezek közül a Williamsnél töltötte a legtöbb időt, ráadásul velük nyerte egyetlen világbajnoki címét. A britek oroszlánja azonban nem Frank Williams istállóját választotta, amikor arra kérték, döntsön a Williams és a Ferrari között, ahol 1989-ben és 1990-ben vezetett.

„Egyértelműen a Ferrari – vágta rá a BUDDS-nak adott interjúban, majd kifejtette azt is, hogy miért. – Ha odamész, és azt mondod: »Ó, milyen gyönyörű az a Ducati ott«, akkor egy hét múlva egy új Ducati érkezik meg az otthonodhoz. Aztán pár héttel később megkértek, hogy teszteljek egy új Testarossát a tesztpályán, amit meg is tettem. Csak annyit mondtam: »Figyeljetek, egy kicsit túl harapós az eleje, az emberek könnyen megforgathatják az utcán. Tegyetek bele egy kis alulkormányzottságot, szerintem így biztonságosabb lesz – de az autó fantasztikus.« Két héttel később egy vadonatúj Testarossát kaptam ajándékba. Fantasztikus volt. Mit kaptam a Williamstől?”

Nigel Mansell árverésre bocsátja egyik budapesti emlékét

Mansell a kérdés feltevése után nevetve lefelé mutatott a hüvelykujjával válaszolta meg azt, majd hozzátette: „Félreértés ne essék, a Williams nagyszerű csapat. A Ferrari viszont valami egészen különleges. Ők olyan dolgokra képesek, amire nem sok más csapat. Remek időszakom volt a Williamsszel, de nem igazán kaptam sok ajándékot. Illetve egyet mégis: világbajnok lettem, majd kirúgtak! Bocsánat, de ez nagyon fájdalmas volt!” – tette hozzá ismét nevetve.

Mint ismert, Mansell-lel 1992-ben a Williams közvetlenül azután a Magyar Nagydíj után közölte, hogy nem kívánnak vele szerződést hosszabbítani, amelyen a brit megnyerte a világbajnoki címet. Ezután Mansell a tengerentúlra tette át székhelyét és rögtön első nekifutásra bajnok lett a CART-ban, majd 1994-ben néhány futam erejéig még visszatért a Williamshez, mielőtt 1995-ben a McLarennel igencsak dicstelenül zárta le F1-es pályafutását.

Mansell 1992-es távozásának és Amerikába szerződésének történetét testvéroldalunkon dolgoztuk fel az alábbi cikkben:

Lyukat ütött a betonfalba, 148 öltéssel varrták össze, majd szétszakadó háttal is versenyzett (videó)

- Hirdetés -
[adrotate group="10"]