Az új szabályok által megkövetelt vezetési stílus miatt a Forma–1 2026-os első futamai talán nem olyanok lesznek, mint azt a rajongók várnák a sporttól, de Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke szerint kéznél van és könnyen megvalósítható a szabálymódosítás, ha igény mutatkozna rá.
A versenyzők a tesztek során a túlzott energiamenedzsment szükségességére mutattak rá az új autóknál – emiatt fordul elő, hogy meghosszabbodnak a féktávok, a kanyarokba pedig az ideálisnál alacsonyabb sebességi fokozatban érkeznek az autók annak érdekében, hogy minél több elektromos energiát nyerjenek vissza, amit a következő körben használhatnak fel. Összességében ugyanis így jobb köridőkre képesek az autók, mint ha spórolás nélkül teljesítenének egy kört, majd a következőben nem vehetnék igénybe az elektromos rásegítést a kívánt mértékben.
A tesztelésre használt szahíri pálya pedig az éles kanyarjainak, erős fékezési pontjainak köszönhetően még kedvezőbb is volt az energia-visszanyerés szempontjából, mint a szezon során a mezőnyre váró helyszínek többsége, így jogosnak tűnnek az aggodalmak, hogy néhány intenzív spórolást hozó verseny is vár ránk. A BBC összegzése szerint a szezonnyitó melbourne-i pálya mellett Dzsidda, a Red Bull Ring, Silverstone, Monza, Baku és Las Vegas lehetnek a legrosszabbak ebből a szempontból, de többen emlegették még a március 15-i sanghaji helyszínt is a kritikusak között.
Egy pár napja érkezett sajtóértesülés szerint az F1 már elkészült egy válaszreakcióval arra, hogy technikai szabálymódosítással, az elektromos komponens szerepének csökkentésével javítson a versenyzés minőségén (a köridők árán), ha ennek szükségét érzik a sport vezetői és csapatai, de legalább az első két futamot megvárják ennek életbe léptetésével.
A McLarent irányító Stella nyugodt hangvételű interjúban erősítette meg, hogy a sportnak valóban rendelkezésére állnak eszközök a helyzet javítására, így nincs ok amiatt aggódni, hogy a teljes szezonon át kínos helyzetbe kerülhet az F1, ha a versenyzés új formája nem hozná a remélt izgalmakat.
„Kétségtelenül lehetnek olyan esetek, amikor a versenyzőknek nem a szokott módon kell vezetniük – nem úgy, hogy a lehető legtöbb időt állnak a gázon, a lehető legkésőbb fékeznek és a lehető leggyorsabban mennek át minden kanyaron. Van viszont még időnk, ha igazítani akarunk a jelenlegi szabályok és a versenyzők előtt tornyosuló kihívások egyensúlyán” – idézi a McLaren csapatfőnökét a BBC.
„Van például módja annak, hogy olyan módon használjuk az elektromotort, amely mellett ezen speciális vezetési stílus igénye lecsökken. Szóval mindenképpen lesz terünk arra, hogy tegyünk valamit, de szerintem először vizsgáljuk meg, hogyan működnek az autók más pályákon, mielőtt erről döntenénk.”
