Felfedte első Forma–1-es karosszériájának egyedi módon választott nevét a Cadillac, amivel a sport egyik korábbi világbajnoka előtt tiszteleg.
Rendszerint kevés szó szokott esni arról, milyen számokból és betűkből álló kombinációval nevezik el főként adminisztratív okokból az új szezonra épített F1-es autójukat a csapatok – főleg azóta, hogy már a Ferrari sem kreatívkodik ezzel. És ezek a nevek egyébként is felettébb egyszerűek és kiszámíthatóak: a betű általában a csapatnévre, a szám pedig vagy az adott évre, vagy az általuk gyártott F1-es autó sorszámára utal, így a Red Bullnál például a tavalyi RB21-et nem nagy megrökönyödést keltve idén az RB22 követi.
Egy új csapat viszont generálni tud némi érdeklődést a karosszériájának elnevezésével, a Cadillac által most nyilvánosságra hozott MAC-26 pedig olyasmi, amiről első ránézésre nem könnyű megmondani, hogyan is állt össze.
A csapat viszont magyarázatot is mellékelt: a három betű a Mario Andretti Cadillac rövidítése, amivel az 1978-as F1-es világbajnok, IndyCar-bajnok és Indy 500-győztes, az F1-es istálló életében jelenleg is nagyköveti szerepkört betöltő amerikai versenyzőlegenda előtt tisztelegnek. Andretti éppen február 28-án lett 86 éves, a csapat pedig erre a napra időzítette a bejelentést.
A történethez hozzátartozik, hogy az új amerikai istállónak az F1-es pályázat elbírálásakor még inkább fejfájást okozott ez a híres vezetéknév. A csapatot Michael Andretti, Mario fia igyekezett eljuttatni a rajtrácsra a számos versenysorozatban sikeresen ténykedő Andretti név alatt, ám úgy tűnt, mintha a Forma–1-nek problémája lenne ezzel, illetve a csapatfőnök személyével, első elutasító indoklásukban arra hivatkozva, hogy az Andretti név nem hozta értéket a sportba. Végül a pályázat azt követően kapta meg a zöld jelzést, hogy a Cadillac révén az amerikai óriásvállalat ígéretet tett a motorgyártóként való beszállásra, valamint Michael Andretti eltűnt az F1-es istálló életéből – apja, Mario azonban nemcsak személyében, hanem immár a karosszéria nevében is képviseli a világ egyik leghíresebb versenyzőcsaládját a királykategóriában.
Miről nevezték el a 2026-os F1-es autókat?
Mint írtuk, a legtöbb istállónál egyszerűen a csapat nevéből származnak a karosszéria nevében látható betűk, de azért van egy-két érdekesség az idei mezőnyben is. Olyat, hogy egy „külsős” személyről legyen elnevezve egy F1-es autó, mint most a Cadillacnél, éppen az idéntől eltűnt Sauber nevében érhettünk tetten évtizedeken keresztül, ahol az alapító Peter Sauber a felesége, Christiane nevét vitte át versenyautóiba, ezt a hagyományt pedig egészen a tavalyi C45-ösig megőrizte a csapat.
McLaren: MCL40 – az alapító és névadó Bruce McLaren után
Ferrari: SF-26 – Scuderia Ferrari, vagyis Ferrari istálló
Mercedes: W17 – a német Wagen szóból, ami autót jelent
Red Bull: RB22 – egyszerűen a Red Bull rövidítése
Racing Bulls: VCARB 03 – a szponzorokkal tarkított teljes név, a Visa CashApp Racing Bulls rövidítése
Aston Martin: AMR26 – Aston Martin Racing
Williams: FW48 – az alapító és névadó Frank Williams után
Haas: VF-26 – ez különleges, a Haas CNC-gépgyártó cégének első gépe kapta a very first (legelső) belső jelölést
Alpine: A526 – az Alpine neve után, az 5-ös pedig az F1-es projektet jelöli, minden évben változatlan
Audi: R26 – az R a Renn vagy a RennSport (verseny) rövidítése
Cadillac: MAC-26 – Mario Andretti neve után
