George Russell megemelte a kalapját a Kínai Nagydíjon tiszta és látványos csatát vívó Lewis Hamilton és Charles Leclerc előtt, hozzátéve, hogy a két Ferrari mögött elveszített idő döntötte el számára véglegesen, hogy nem fogja tudni elkapni Kimi Antonellit a győzelemért.
A futamon a második helyről rajtoló Russell a startot követően a negyedik pozícióba került, a táv első felét pedig azzal töltötte, hogy megpróbálja elkapni és lerázni magáról a két Ferrarit. A Mercedes brit pilótája a verseny 24. és 26. köre között páholyból nézhette, ahogyan Leclerc és Hamilton kanyarokon át tartó csatába bonyolódik egymással, aminek elnyúlásához bizonyosan hozzájárultak az új szabályok, az energiaszinttel való taktikázás lehetősége.
„Csak vártam, hogy összeütközzenek, de valahogy nem akartak. Jó ideje nem láttam már ennyire rámenős versenyzést” – szólt elismerően kollégáiról Russell.
„Ha nem éppen a versenyt próbáltam volna megnyerni, akkor még élveztem is volna. Abban a pillanatban viszont inkább bosszantó volt, hogy Kimi csak még jobban el tudott húzni.”
„Kétségtelen, hogy a Ferrarik nagyon gyorsak. A kanyarokban gyorsabbak nálunk, az egyenesekben lassabbak, így pedig elég nagy kihívás megelőzni őket – főleg mindkettőt egyszerre.”
Hamilton és Leclerc csatája:
How close was this! 🤯
Leclerc and Hamilton did not leave much margin between them in this battle 👀#F1Sprint #ChineseGP pic.twitter.com/wl5KzEKEI9
— Formula 1 (@F1) March 14, 2026
A 29. körre aztán Russellnek sikerült maga mögött hagynia a két Ferrarit, ekkor viszont már 7,5 másodperces volt a hátránya a második kör óta a vezetést őrző csapattársa, Antonelli mögött, amin a leintésig nem is tudott érdemben faragni, így az olasz megszerezte első F1-es futamgyőzelmét.
„Hogy őszinte legyek, nagyon nehéz lett volna utolérni Kimit. Az egész hétvége során nagyon gyors volt, ha pedig két autónak nagyon hasonló tempója és azonos állapotú gumijai vannak, nem könnyű elmenni a másik mellett. A Ferrarik mögött elveszített idő viszont eldöntötte, hogy semmi esélyem nem lesz.”
„De elégedett vagyok ezzel a második hellyel, mert ennél sokkal rosszabbul is alakulhatott volna ez a hétvége” – utalt Russell arra, hogy az időmérő Q3-as szakaszának kezdetén autója hosszabb időre megállt a pályán, és nem volt messze attól, hogy mért kört se tudjon futni.
Leclerc Hamiltonról: jobban megérdemelte nálam a dobogót, boldog vagyok miatta
