Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke egyelőre maga sem tudja mire vélni azt a furcsa jelenséget, ami Lando Norris és Oscar Piastri Kínai Nagydíjának is véget vetett még azelőtt, hogy az egyáltalán elkezdődhetett volna.
Már az is rendhagyó jelenség az F1-ben, hogy egy csapat mindkét autója képtelen legyen elrajtolni egy futamon, miután kvalifikáltak arra, Sanghajban viszont ez nem mással, mint a világbajnoki címvédő alkulattal, a McLarennel esett meg. Mint azt már a futam alatt elmondta, Norris jóval a rajtprocedúra kezdete előtt értesült a meghibásodásáról, így már a rajtrácsra sem tudott felállni, Piastri autóját pedig onnan tolták vissza a garázsba pár perccel a start előtt.
A gondok mindkét esetben olyan súlyosak voltak, hogy már a bokszutcából sem tudtak a mezőny után eredni a papajaszínű autók, az esetet pedig felettébb szokatlanná teszi, hogy a csapat szerint különböző eredetű gondok ütötték fel a fejüket a motor elektromos komponensében.
„Azért jöttünk ide, hogy versenyezzünk, ezen a napon viszont technikai gondok miatt nem voltunk olyan állapotban, hogy ezt megtegyük – állt a Sky Sports kamerája elé Stella. – Rendkívül frusztráló és csalódást keltő ez a csapatnak, a versenyzőknek, a műszaki és kereskedelmi partnereinknek, valamint a rajongóinknak is. Sajnáljuk, hogy így történt, de összeszedjük magunkat, megfejtjük a problémák eredetét és Japánban újra megpróbáljuk.”
„Úgy tűnik, hogy különböző problémák voltak, amelyek mégis egyszerre bukkantak fel, és azt eredményezték, hogy nem tudtunk elrajtolni a versenyen. Rendkívül balszerencsés egybeesés, hogy két különböző, az erőforrás elektromos részével kapcsolatos meghibásodás a két autón egyidejűleg jelentkezett. Közösen fogjuk feltárni az okokat a HPP-vel [a Mercedes motorrészlege], leszűrjük a tanulságokat és gondoskodunk róla, hogy ez ne ismétlődhessen meg.”
Megijedt a Ferrari? Rejtélyes módon tűnt el autóikról a másik egyedi szárny is Kínában
Stella elmondása szerint az autók Sanghajból egyenesen a két hét múlva esedékes Japán Nagydíj helyszínére, Szuzukába utaznak, a meghibásodott elemeket azonban hazaküldik a Mercedes brixworthi motorrészlegébe kivizsgálásra.
A két McLaren az 5. és a 6. helyről rajtolt volna a futamon, ehelyett viszont a wokingiak azzal a kínos helyzettel szembesültek, hogy az eddigi két nagydíjon a négyből csak egyik rajtjukhoz tudtak odaállni, hiszen Melbourne-ben Oscar Piastri a rajtrácsra kivezető körén törte össze az autót. Az ausztrál így a hivatalos statisztikák szerint még egy métert sem versenyzett 2026-ban.
Mindazonáltal két hétvége után a McLaren valahogy mégis a harmadik helyen áll a konstruktőri bajnokságban 18 pontjával, nagyban köszönhetően annak, hogy a sanghaji sprintversenyen gond nélkül futott a két autó, s összehoztak Norrisszal egy 4., Piastrival pedig egy 6. helyet. Ezzel együtt persze a csapat lemaradása máris tetemes, 80 pontos a szezont két kettős győzelemmel kezdő és a sprintet is megnyerő Mercedesszel szemben a tabellán.
