A PlanetF1 értesülései szerint a Ferrari szívesen látta volna soraiban a tavalyi év elején, mindössze hét F1-es futam után menesztett Jack Doohant, a motoros legenda Mick Doohan fia azonban nem élt a lehetőséggel.
A Haas jelenlegi tartaléka nemrég jelentette be, hogy az amerikai csapatnál betöltött szerepe mellett az idén újra versenyezni fog, és a European Le Mans Seriesben áll rajthoz. Az ausztrál versenyző közel 12 hónappal azután tér vissza a rajtrácsra, hogy a tavalyi Miami Nagydíjat követően elveszített az Alpine ülését, és leváltották Franco Colapintóra. Ezután még egy ideig tartalék volt a francia istállónál, ahonnan 2025 végén távozott, hogy a japán Super Formulában teszteljen – és törje össze zsinórban háromszor az autót ugyanabban a kanyarban –, de a Kondo Racinggel végül nem jött össze a megállapodás.
Ezt követően februárban jelentette be a Haas, hogy Doohan csatlakozik hozzájuk, ezzel a tűzközelben maradva egy esetleges 2027-es F1-es visszatérés reményében. A PlanetF1 úgy tudja, az eredeti terv szerint ezt a szerepkörét kombinálta volna azzal, hogy a Haas technikai partnere, a Toyota támogatásával versenyez a Super Formulában, de végül a Nielsen Racinggel indul az április 12-én, Barcelonában rajtoló ELMS-ben.
A szaklap értesülései szerint Doohan ugyanakkor a hosszú távú világbajnokságba (WEC) is igazolhatott volna, a Ferrari a télen ugyanis ajánlatot tett neki, hogy legyen az egyik Hypercar-felállásuk tagja. A Haasszal továbbra is technikai partnerségben levő maranellóiak tavaly a konstruktőri és az egyéni bajnoki címet is megnyerték a WEC-ben, Doohannek így alighanem jó lehetőséget jelentett volna, ha ő is vezetheti az egyik 499P-t.
Miután nem jött össze a megállapodás, a két gyári és az AF Corse 83-as egysége változatlan felállással vág neki a katari verseny törlése után április 19-én Imolában rajtoló idei évnek, azaz a 2024-ben Le Mans-i győztes 50-es autót Antonio Fuoco, Miguel Molina és Nicklas Nielsen; a tavaly a legendás versenyt megnyerő 83-as AF Corse-autót Robert Kubica, Yifei Ye és Phil Hanson; a 2023-as győztes, egyben tavalyi bajnok 51-es autót pedig Antonio Giovinazzi, Alessandro Pier Guidi és James Calado vezetik majd.
