Max Verstappen után Lance Stroll a második olyan Forma–1-es versenyző, aki idén valamilyen GT autóval is megmérkőzik másokkal éles körülmények között.
Az Aston Martin kanadai pilótája a GT World Challenge Europe Paul Ricard pályán rendezett nyitófordulójában áll rajthoz ezen a hétvégén (a pontos menetrend és a követési lehetőség itt tekinthető meg) egy Aston Martin Vantage GT3 Evo volánjánál, Roberto Merhi és a csapat akadémiájának tagja, Mari Boya társaként.
A helyszínen megosztott részleteket arról, hogyan lett az ötletből megvalósulás, amit természetesen az tett lehetővé, hogy a Forma–1 törölte a két áprilisra tervezett versenyét az iráni háború miatt. Stroll a korábban rövid ideig az F1-ben induló Merhivel vacsorázott az egyik nap a Japán Nagydíj idején, ekkor rajzolódott ki a terv.
„Beszéltünk arról, hogy töltjük a versenytörlések miatt körülbelül egy hónapos szünetet, és közösen felmerült a GT versenyzés terve. Robertónak nagy múltja van benne, s bár csapattársként sohasem indultunk ilyenben, átbeszéltük, kikkel állunk szakmai kapcsolatban” – idézte a RacingNews365.
Tatamin alszanak a Honda munkásai, hogy minél több idejük legyen ráncba szedni az F1-es motort
„Teljes mértékben a Forma–1-re koncentrálok, de ebben a szezonban hiányzik az ütőerő az autónkból, és kialakult egy hosszabb szünet is a versenyzésben. Tökéletes lehetőségnek tűnt, hogy kipróbáljak valami újat, másba is belekóstoljak.”
Köszönetet mondott a GT-istálló főnökének, Jean-Michel Baertnek a rugalmasságért és a gyors megoldásért, aki egy hét alatt elintézte az egység részvételét. Természetesen elkerülhetetlen volt a kérdés, hogy Verstappennel beszélt-e az ügyben, aki a Nürburgringen vitézkedett nemrég, és elindul májusban az ottani 24 órás futamon.
„Szuzukában gyorsan váltottunk néhány szót, amikor felvillant előttem a lehetőség. Megbeszéltük, kikkel állunk kapcsolatban a szakágban, s mivel ő is versenyzik GT autókkal, szóba került a téma. A GT3-as autók vezetése tényleg élvezetes mindenki számára, fantasztikus vezetni őket” – mondta.
