back to top
KezdőlapETRCKomoly változások a 2017-es mezőnyben, Kiss Norbi is új rajtszámot kap

Komoly változások a 2017-es mezőnyben, Kiss Norbi is új rajtszámot kap

-

Neves visszatérők mellett lesznek hiányzók is az egész éves nevezést leadottak között.

Tegnap volt az utolsó napja annak, hogy le lehetett adni egész éves nevezést a FIA ETRC-re, azaz a kamion Európa-bajnokságra, amit a széria a mai nap publikált is. A rajtszámok szerint sorba állított lista elején nem meglepő mód a tavalyi bajnok Jochen Hahn neve már azonban IVECO szerepel. Nem is annyira titkolt célja, hogy ezzel a konstrukcióval bezsebelje immáron az ötödik elsőségét is, miközben újabb rekordokat dönthet meg esetlegesen. További hír vele és a csapatával kapcsolatban, hogy a csapatbajnokságban ” Die Bullen von IVECO Magirus”, azaz IVECO Magirus Bikái néven indulnak Gerd Körberrel együtt, aki mint az ismeretes a kamionversenyzés legendája.

A cseh Buggyra csapat 2016-ban már igazán közel érezhette magát a bajnoki címhez, komoly harcban álltak Hahnékkal. Most újra két Freightleinerrel indulnak harcba, és Adam Lacko mellett máris itt az egyik új visszatérő versenyző: David Vrsecky. Ő tavaly ideiglenesen a kínai kamionos bajnokságban versenyzett, de elképzelhető, hogy David nem megy teljes szezont és néha helyettesíteni fogják majd. A jelenlegi elképzeléseik szerint ez a osztrák és a francia versenyhétvégét érinti majd.

A következő párosítás lesz a magyarok számára kedves: a Tankpool24 Racing csapata. Továbbra is Mercedes kamionokkal indulnak, a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert mellett újra André Kursim kap majd lehetőséget, így Markus Bauer istállója láthatóan a stabilitásra helyezi idén a hangsúlyt.

A Reinert Racing istálló életében a nagy változás az lesz, hogy Steffi Halm egész szezont futhat, és az ő csapatbajnoki társa Sascha Lenz lesz, aki egy igazán jó évet teljesített tavaly, és többször is felért a dobogóra. Ez a páros is olyan versenyzőkből áll, akik bármikor készen állnak a győzelemre.

Az egyik legrégibb csapat, a a Truck Sport Bernau már elárulta a nagy tervét: a 2016-os kényszerű kihagyás után velük tér vissza Antonio Albacete. Az ő „párja” lesz csapatbajnokiban Eduardo Rodrigues. A Rodrigues család várhatóan azonban több versenyen is indul, több generációjával, hiszen nagyapától unokáig bezárólag mindenki kamionversenyző.

A holland Erwin Kleinnagelvoort és családi csapata is újra benevezett az egész szezonra, és a SCANIA-val rendszeresen pontszerzők kívánnak lenni, miután tavaly ez már párszor sikerült nekik. Végül, de nem utolsósorban ​Dominique Orsini is idén már egész évre leadta a nevezését, a maga üzemeltette Mercedesével, így ő egy teljesen új jövevény az ETRC családjában. A francia versenyző tavaly Misanoban, a Hungaroringen és Mostban is belekóstolt azonban már a kamionos Európa-bajnokság világába.

Az ETRA igazgatója, Rolf Werner lelkes a szezon előtt:”2017-ben is stabil és versenyképes a mezőnyünk, annak ellenére, hogy a piaci változások kedvezőtlenül hatottak a mi teljes szezonos terveinkre is. Négy korábbi bajnok (Hahn, Körber, Kiss és Albacete) küzd meg a már nagyon éhes Adam Lackoval, aki vissza akarna vágni az eddigi kudarcokért, ugyanakkor olyan győzelemre is képes versenyzőnk is lesz, mint Steffi Halm. Az olyan fiatal versenyzők is, mint Sascha Lenz vagy Andre Kursim is előbb-utóbb rátalálnak a győzelemhez vezető útra, így azt gondolom, hogy minden adott egy remek 2017-es kamionos szezonhoz. Örülök, hogy jelenlétükkel olyanok is támogatják a FIA ETRC-t, mint Erwin Kleinnagelvoort, és Eduardo Rodrigues, és hogy idén csatlakozott hozzánk már Dominique Orsini is. Az ilyen srácok nevezése, mint az övéké is a széria egyik alapköve, és az elhivatottságukat nagyra értékelem. Számukra lesz is majd egy külön meglepetésünk. Az összes nevező a szívét-lelkét beleadta, hogy az ETRC keretein belül remek versenyeket bemutatva ebben a szezonban is tovább fejlődhessünk.”

Természetesen várhatóak további nevezők is, akik csak bizonyos versenyhétvégéken indulnak, ennek a feltételeit jelenleg is épp alakítják a szervezők. Egyik ilyen nevező például Terry Gibbon, aki a szezonnyitó hétvégén a Red Bull Ringen már ott is lesz, de ide várnak további nevezőket is. További ismert nevezője az osztrák hétvégének a helyi hős Markus Altenstrasser, aki újra a jól megszokott Team Schwaben-Truck csapat második számú IVECO-jával áll majd rajthoz.

Forrás: fiaetrc.com