back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen körrekordot autózott egy rajongóknak szánt demón

Verstappen körrekordot autózott egy rajongóknak szánt demón

-

Max Verstappen új körrekordot állított fel a holland, zandvoorti veresnypályán. Egy demo körön sikerült neki a 2012-es Red Bull RB8-cal 1:19.511-es kört futnia.

A korábbi rekord Luca Badoer nevéhez fűződik. Ő 16 évvel ezelőtt egy Ferrari F2001-gyel futott 1:19.880-as időt.

„Végül kaptam új gumikat, és attól kezdve ez már nem is annyira demo volt.” – mondta Verstappen. „Úgy döntöttem odalépek neki egy kicsit. Szerintem ez jó ötlet ha az ember itt van egy csomó rajongója előtt.”

„Nem számítottam erre (a körrekordra), mert elég kemények voltak, lévén, hogy ez egy demo volt.”

Verstappen az F1-ben már a hibrid korszakban debütált, így új volt számára a V8-as erőforrás.

„A V8-as motornak jó hangja van, ez pedig minidg különlegessé teszi.” – mondta Max. „Kicsit más ez az autó, mint amihez én hozzászoktam, de jobb a hangja.”

„A Formula 3-as szezonomból tudom, hogy a zandvoorti egy nagyszerű pálya. Az új aszfalton pedig jobb lett a tapadás. Sokkal kellemesebb vezetni rajta, mert nincs már rajta annyi hupli. Ez nagyon jó hír.”

Verstappen egyik fő szponzora, a Jumbo szervezte azt a rajongóknak szánt eseményt, melynek egyik eleme volt az F1-es bemutató.

Zandvoort egyébként azon dolgozik, hogy újra F1-es versenyt rendezhessenek. A nyáron elkészül a megvalósíthatósági tanulmány is.

„Ha rajtam múlna, már lenne itt verseny.” – mondta Verstappen. „Persze nagyon jó lenne, de sok minden kell hozzá, például megfelelő költségvetés és infrastruktúra. Sok mindenre szükség van még annak érdekében, hogy képesek legyünk megszervezni.”