back to top
KezdőlapFormula 1Eddig nem tapasztalt probléma okozta Bottas kiesését Barcelonában

Eddig nem tapasztalt probléma okozta Bottas kiesését Barcelonában

-

A Mercedes megerősítette, hogy a turbó meghibásodása miatt kellett Valtteri Bottasnak feladnia a Spanyol Nagydíjat.

„Azonosítottuk a probléma gyökerét, ami a turbó volt.” – mondta a csapatfőnök, Toto Wolff. „Korábban nem tapasztaltunk még ilyen hibát, ez pedig azt mutatja, hogy kétszer annyira figyelmesnek kell lennünk. Ez egy technikai sport, és ha a határainkat feszegetjük, akkor számolni kell a technikai hibákkal is.”

„Arra számítunk, hogy Monacoban teljesen más lesz a játszma, mint Barcelonában volt.” – folytatta Wolff. „A körülmények, a munkakörülmények is mások mint máshol, csak úgy, mint a versenyzőkre váró kihívás. Mindent tökéletesen kell csinálni, ha maximálisan akarsz teljesíteni az utcákon. Nem tudsz minden tényezőt kézben tartani, ezért a megfelelő időben szerencsére is szükség van ahhoz, hogy minden összejöjjön.”