back to top
KezdőlapFormula 1Ecclestone először a Budai Várba akarta hozni a Forma-1-et

Ecclestone először a Budai Várba akarta hozni a Forma-1-et

-

Fotók: Varga András

31. alkalommal bőgnek fel a motorok Mogyoródon, azonban eredetileg koránt sem az volt a terv, hogy a ma Hungaroringként ismert létesítmény adhat otthont a száguldó cirkusznak. Az elég ismert sztori, hogy eredetileg Szovjetunióba szánta az első Vasfüggönyön túli versenyét a zseniális brit üzletember Bernard Ecclestone, azonban az ottani elvtársakkal félrementek a dolgok. Ekkor merült fel benne az, hogy akár más szocialista ország is vendéglátója lehet a királykategóriának, és először Csehszlovákia és Jugoszlávia is képbe került. Utóbbi sokáig versenyben is volt, köszönhetően Ecclestone akkori feleségének, Slavicanak, aki az ország akkori szépségkirálynője volt. Az egykori jobbkeze a cirkuszigazgató úrnak a magyar Rohonyi Tamás volt, és a kudarcos szovjet út után tettek egy kis kitérőt Budapestre. Mr. E azonnal beleszerelmesedett a városba, és a mi elvtársaink legnagyobb megrökönyödésére ki is jelölte először a szerinte legideálisabb versenyhelyszínt: a Budai Várat!

Ez annyira hihetetlennek tűnt, hogy rá is kérdeztem Ausztriában Bernienél, hogy ez miért nem valósult meg, amire elég röviden válaszolt: „Az állatok miatt. Túl hangos lett volna az egész, nagy lett volna a zajártalom, vagy valami ilyesmi.” Ezt a várban, vagy környékén rendezzünk Forma-1-es álmát végül pont idén véghez vitte, Bakuban, Azerbajdzsánban volt hasonló környezetben városi verseny, mint amit először Budapesten akart. Elégedett is a Forma-1 ura: „Igen, erre büszke vagyok, nagyon jó lett. Nagyszerű munkát végeztek Bakuban!”

1983-ban azonban új helyszín után kellett nézni, és először a Városliget merült fel, amiért szintén nagyon lelkendezett az angol üzletember. A ’60-as években voltak már itt autó és motorversenyek is, ideális helyszínnek tűnt. A környéken lakóknak azonban már így is elegük volt a nagy felfordulásokból, már csak azért is, mert annak idején itt vonultak fel május elsején is a honpolgárok a munka ünnepén. Ez a megoldás pedig már olyannyira biztosnak tűnt, hogy az előzetes versenynaptárba be is került: 1984. október 7-én lett volna Budapesten az Európai Nagydíj! Hogy is nevezték most a futamot Bakuban?

A következő ötlet az volt, hogy legyen az egész a jó öreg Népligetben, hiszen ha 1936-ban megfelelt Hartmann Laciéknak, akkor talán a 80-as években is megteszi majd, némi módosítás után. Érdekes adalék, hogy 1969-ben Niki Lauda még versenyzett itt, az akkor a Forma-1 előszobájának is számító Formula Vee sorozatban. Ez a felvetés a hatóságokon bukott el, illetve az akkori ligetvédőkön: a kötelező bukóterek kialakítása miatt itt is áldozatul estek volna fák.

Egyértelművé vált, hogy akármennyire is fájó pont ez a főváros vezetésének, de Budapesten kívül kell alkalmas helyszínt találni a száguldásnak. Beindult a kapkodás, a következő javaslat a velencei-tó északi partja volt. Már el is indult a földterületek kisajátítása, amikor Ecclestone újra hazánkba látogatott, és közölte, hogy ez nem lesz jó, mert túl messze van Budapesttől. Az utolsó pillanatban sikerült megtalálni Mogyoród mellett végül azon krumpliföldeket a Közlekedési Minisztérium segítségével, amely elnyerte végül mindenki tetszését, hogy ez lesz az ideális helyszíne az új magyar versenypályának.

Utólag, immáron 30 év távlatából kimondhatjuk, hogy a lehető legjobb döntés született. Nagyon kevés azon városi pályák száma, amelyik 30 versenyt meg tudott rendezni, gyakorlatilag csak Monte-Carlonak sikerült ez a mutatvány, legközelebb még Melbourne áll, a maga 21 Nagydíj rendezésével. A Hungaroring biztos pontja a szériának, jelenleg is 2021-ig van szerződésünk.

Jövő hét végén újra ide látogat az autós cirkusz, azonban már új aszfalt fogadja majd a versenyzőket, ami akár meglepetést is okozhat, ugyanakkor mindenki azt várja, hogy gyorsulni is fognak a pilóták, így elképzelhető, hogy idén adja át majd a múltnak valaki Michael Schumacher 2004-es 1:19:071-es időeredményét.

Ezen a hétvégén azonban a Duna felett még a Red Bull Air Race pilótái mutatják be elképesztő trükkjeiket, de már érdemes hangolódni a 2016. július 21-24 közötti napokra, amikor a Forma-1-en kívül a GP2/GP3 versenyek izgalmait is végig lehet nézni, valamint a Porsche Szuperkupa küzdelmeit is. A 70 kör után levezetésképp pedig ajánljuk a Symbol Afterpartyt a volt Forma-1-es autóversenyző Giancarlo Fisichellával a DJ pult mögött, mely rendezvénynek ezúttal is lapcsoportunk motorsportos szakoldala a Motorsport Csatorna az egyik kiemelt partnere.